Vissza a főoldalra

ÉGIGÉRŐ ZENEBONA

2014

ÉGIGÉRŐ ZENEBONA

NYITÁNY

Kerek erdő kerek tava,
susog a sás, zizeg a nád,
körül üli bokor-tanya,
a tó tükrében tótágast fák.

Hosszan nyújtózik a friss rét,
ágaskodik a szálas fű,
benne elszórtan margarét,
futkos a napfény, sokszemű.
Körülötte nyárfasor fut,
s lenn kanyarog a gyalogút.
A rét közepén tölgyfa áll,
hol télen nyáron áll a bál.
Valóságos madártanya,
s rázendít a zene-bona;
a láthatatlan karmester
valahonnan itt vezényel.
A szárnyas sereg sátort ver,
fényes nappal szól a koncert.

Egymást váltják a színpadon,
ki-ki a saját hangján szól!
Szívük tele muzsikával,
kéretlen hív, neked is vall,
vallomás van minden számban.
Egy kis madár a lomb alól,
mint a jó költő úgy dalol.
A mutatvány tapsot kíván,
fergeteges a fesztivál...

Derűs szívvel, de itt hagyom!
Koncertjegyet ingyen kapni,
s többet ér mint három hakni.
Akad mindig hallgatója,
ki a rét ösvényét rója...

HAJNALI HÁRMAS

Három madár torkából
hajnali hangverseny szól:
- Pittypalatty-pittypalatty!
Futkos a fürj fű alatt.
Pirosan most kel a nap,
ébresztő, itt a pitymallat!
Szépen pittypalattyol
a közeli búzatáblából.
A fürjkakas a rét felett
zeng hívogató éneket:
- Pittypalatty-pittypalatty!

Pittymallik a nyári ég,
madarat hív messze kék.
Széles látóhatár felett
fenn zengedez a pacsirta,
sokáig egy helyben lebeg,
a dal kottáját ő írta.
Röptében, ha énekel,
napot dicsér énekkel.

Frissen kel fel a hajnal,
ébred biztató dallal:
- Talabér! Talabér!
száll a fülemüledal,
libeg-lebeg a magasban.
Szép hangú kis énekes,
az örömtől szíve repes.
Szava: Talabér! Talabér!
Én jót állok magamért!
Ha megszólal, akárhol
újra tavaszt varázsol.
Hangja csengő, csalogány,
hallgatja őt fiú s leány...

Csattog a hangja, s ideér,
hajnali szürkület idején...

KÖZJÁTÉK

Öreg róka hajnalban
hazafelé ballag.
Gyomra korog, nagy baj van.
Híres orrát a finom szag
csiklandozza, s jó szimatot
az erős szélben kaphatott.
Szagol, kapar a fű között.
S ha szökni próbál a pocok,
olyan ügyes, mint a vöcsök.
Megfogja őt ravaszul,
- már nincs visszaút, kis szökött -
s mire hazaér, jól is lakott
a hájjal megkent ravasz úr...
...Tollászkodik a tó partján
figyelmetlen, friss zsákmány.
Pontos ugrás, cseles ésszel,
nem megy haza üres kézzel.
Hisz' a kotorékban várja
két játékos rókalánya...
Tölgyfa alatt, bokron túl
tanakodik három nyúl,
jaj, a fülük lekonyul:
- Mak-mak-mak! Mak-mak-mak! -
a levegőbe szagolnak:
- Vajon hol lesz ma reggeli,
zöld asztal, sok jóval teli?
Három tapsi, ugrifüles
fényes égre éberen les.
Levegőben köröz héja,
tölgyfa fölött a karéja.
s alászáll a félelmetes:
- Szép jó napot, három nyulak!
Psziéé-psziéé, megfoglak!
A nyúlfiak - mak-mak-mak -
háromfelé szaladnak...
A sztorit nem kell nyújtani,
ezek Zelk Zoltán híres nyulai!

RIGÓ-SZVIT KÉT TÉTELBEN

Még napkelte előtt,
amikor az égbolt alja rőt,
felhangzik az első rigódal:
- Ki korán kel, aranyat lel!
Munkára, aki friss, józan!

Két rigó a sövényre röppen,
onnan dalol nagy bölcsen.
Rímet fütyül az egyik,
azt kérdezi: "Mi a jó?
Egy dió, sok dió, millió?"
Zeng a válasz: "Tilió, trillió!"
Fuvoláz a rigófütty.
visszhangzik mindenütt,
majd kis szünetet iktat:
- Tak-tak-tak-tak! Itt vagy?
Már ismerős a dallama:
"Huncut a bíró fia!"
Feje felett kék árnyat lát.
- Húz a héja! A nemjóját!
Hosszan riaszt: Tix-tix-tix!
Tolvaj madár, mit akarsz itt?

A szerelmes rigópár
most ágról ágra ugrál.
A társ szárnyán remeg a toll,
a párja bókol, udvarol:
- Cip-cip-cip! Cip-cip-cip!
Fogadj el egy rigóférfit!
Hajtogatják: Fütty-fütty-fütty!
már kerestelek mindenütt!
Nagy az öröm, amióta
csipog a fészekalj fióka.
Ha szarka jön vagy vércse
rekedtes hangon támadják:
- Srééé-srééé! mindkettő értse,
a fióka nem a tied, másé!

A VÉN CSEMPÉSZ

A víz felett a nádasban
nádirigó ül a fészkén.
Alatta két foltos tojás van,
kit a párja figyel, kísér.
Egy kinyúló nádszálon
szünet nélkül karicsol:
- Kara-kara-kit-kit!
Úgy ennék már valamit!

A közelben furcsa madár:
- Kakukk-kakukk! - kukucskál.
Meglesi a nádirigót,
mikor eszik lepkehernyót.
Az eszében vajon mi jár?
Tojást hoz a jó madár.
- Kakukk-kakukk! - Megáll az ész,
más fészkébe a vén csempész,
- kakukk-kakukk! - tojást rak,
szerez dajkamadarat.

Visszaszáll a kis gyanútlan:
- Kara-kara-kit-kit! Kara-kit,
mintha láttam volna valakit,
de a fészkem régi, úgy van,
ahogy az előbb itt hagytam!

MUNKADAL

Ide látszik a távoli hegy,
és felkéklik a hegyoldal.
Korán ébred a vörösbegy,
a réten száll a munkadal:
- Cik-cik-cik! Mindenkivel
tudatja: "Lusta, aki aluszik!"
Párját hívja: Cik-cik-cik-
hiányoznak a kicsik!
Amíg egymást kergetik,
szól a hangos cik-cik-cik.
Mind a kettő ügyes, gondos,
frissen látnak a munkához.

Partoldalon fűcsomó,
selymes, puha, lakható.
Akad kedves földi üreg,
vánkosnak visznek füvet.
Meg is felel szállásnak,
eső ellen beszállnak.

Eső után a giliszta,
frissen mosott, tálalt, tiszta.
Jóllakottan, párban hangzik:
- Tele a begy - cik-cik-cik!

CINKE-NÓTA

Fütyörész a széncinke:
- Nyitni kék! Nyitni kék!
A bokorból a picinke
gyakrabban jár a földre le.
Ideje, enni illenék!

A vadrózsa tüskés ágán
másik cinke füttyel ágál:
"Kis cipőt, kis cipőt!" - ingyen kér,
pedig messze még a tél!
Majd az avarban keresgél,
a talált mag "kicsit ér, kicsit ér",
a hernyó meg a pók többet ér!

- Gi-gi-gi-gi-gi! Messziről hallani,
veszélyt jelent a karvaly.
Cinke jelez éles hangon,
ha baj van: - Szííí-szííí-szííí!
könnyen vihet azt hiszi!?

Odút vájó cinege
fején a toll fekete,
mint a korom.
- Cü-cü-cü-cü - rövid az ének.
"Jó lennék neked férjnek!"
Társa nem késik a válasszal:
- Dé-dé-dé! - igen mond a dal...
Delelőn áll már a nap.
Cinkecsapat bokorra csap:
- Cin-cin-cincsere, cincsere!
A gyilkos karvaly nincs erre?
- Nerr-nerr! - elsuhan a bokor felett,
s jaj, egy kis cinke elveszett.
- Csere-csere-cincsere!
Többet nem szállunk erre!
- Szííí-szííí! Ne maradj le,
sosem volt jó a híre!
Hallgatom én is: Nyitnikék!
Szabó Lőrinc szép üzenetét:
A vers nyissa ki az ember szívét!

HARKÁLY-FUTAMOK

Tölgyfa törzsén, mint az ács,
dolgozik egy kalapács:
- Kipp-kopp, kopp-kopp, kip-kip-kop!
Borúra most semmi ok!
A piros sapkás kis doktor,
- a fák orvosa - kopácsol.
Tarkabarka, hű harkály,
lefelé kúszik a fán.
Nincs oka most borúra,
szüksége lesz odúra
Megint nősül tavasszal,
lakást bővít ki azzal.

Ággal feljebb mókus nézi:
- Mit kutatsz? Mit kutatsz?
- Itt bújt meg a gyáva kukac!
S hegyes szerszáma vágja rá:
- Tá-ti-ti, ti-ti-tá! Tap-tap-taptap!
Felüzen a gyors távirat...

- Klü-klü-klü - köszönti a társa,
a zöld girlandját húzza szárnya,
repül tovább, messze ível,
s üdvözli őt rokon-szívvel...

VARJÚKÁR

- Lilik...lilik-gege-gágá-lilik!
Ék alakban érkeznek a vadlibák.
Szállást kérnek, ahogy illik,
már ismerős a nagyvilág!
- Gá-gá-gegegá! A vetés marasztal,
ott a terített asztal.
Édes a zöld fű,
telik a begy, s a táj gyönyörű!

Nyárfák csúcsán féltékenyen
varjú csapat les, kivár,
kancsi szemekkel néz a vetésre:
- Kár...káár...káár...kár!
Gyorsan múlik a derűs nyár!

Másnap a vándor libasereg
- vivivi-lululu! - útnak ered:
- Gá-gá-gá! Gá-gá-gá!
Megyünk világgá!

Száll a varjak fekete uszálya:
- Kár...itt, itt! Kár, káár! Rá-rá-rá!
Hull a földre, a vetésre.
Fogy a fű, ízlik késői ebédre.
A föld végén egy ember meg jelen:
- Lakmározik a szemtelen!
Elég egy kő a sok varjú ellen.
- Káár! Káár! Nyílik a szárnyuk.
- Kár, persze, hogy kár, sok a kár!
Csak a gazda károg utánuk...

SIKERTELEN EGÉRÚT

Hol kanyarog a gyalogút,
pici pocok fűben fut:
- Cini-cini-cin-cin-cin!
A legszebb a szürke szín,
fenni kell a fogaim,
valamit hát bekapok!

Keresgél a kis pocok,
a maggal fogat köszörül,
feje fölé árnyék ül.
De messze a pocoklyuk!
- Cin-cin! Sikerül az egérút?

Alighogy ezt kimondja
ragadozó rá lecsap:
- Hiééé, hiéé! - visongat.
Otthon vár három éhes fióka!
Kié, kié! Mindenkié!

- Ci-nyici! Nyííí! - sír a pocok,
máskor légy óvatosabb!
Az ölyv ügyesen viszi,
csőrében a friss falat...

FELELGETŐS

Vasárnap délután
- ilyet nem látott az öreg tölgy -
a tó partján együtt sétál
karonfogva egy idős úr, s egy hölgy,
a pulyka és a puccos páva.
A furcsa párt ki-ki csodálja.

A páva egyfolytában rikoltoz:
- A mai nap mi jót hoz?
S úri hölgyként teríti szét,
kényes, díszes legyezőjét.
Megfontoltan, szándékosan fújja:
- Szebb a páva, mint a pulyka!
Társa nem hagyja szó nélkül:
- Rud-rud-rud! Rud-rud-rud!
Haragjában nyaka kékül:
- Ne rikácsolj, ne hazudj!
Görcsöt kap, ha rágondol,
fenekén ül pávatoll.
- Nem is értem miért vagy mérges?
Pulykaméreg - nevetséges!
Ki a házi tyúkkal rokon,
és szeplős tojásból kel,
nincs fácán-nemzetségi fokon,
miért nem éri be ennyivel?

A pulykát elönti a méreg:
- Jár a csőröd, ebből nem kérek!
Nagyra fújja vörös begyét.
A hirtelen, hangos harag
sikertelen tanácsot ad,
s távozóban feszesen lép,
és mégegyszer is azt mondja:
- Rud-rud-rud! Ne hazudj!
S ahányszor ily lobbanékony,
hátulról kihull egy toll.
Csillog a fűben farktolla,
sétatársát otthagyja...

HÁRMASBAN I.

Egy dobásra
a nyárfasor mögött a rét,
neki fekszik a domb lábának.
Naponta kínálja dús füvét,
késő őszig helyet ád a nyájnak.

Árok szélén - mek-mek-mek -
kecskék enni keresnek.
Ha üres, korog a bendő,
nincsen fűszál veszendő.
Szemük jár a friss faágon.
De finom az akáclevél!
- Mek-mek-mek! - a közös vélemény,
s bogáncs marad a szakállon.
Hiszen ez egy kecskecsalád,
anyja mellett a kis gida,
tőgyet keres, ha kell szopnia.
Ilyenkor a bak egyet öklel,
mintha szamár jönne közel:
- Mek-mek-mek! Elvégre rokon,
s a "játékot" nem veszi zokon.

A nyájból kilátszik a szamár,
ide-oda elkóborol;
hátán pár szemtelen légy
reggel óta szamaragol.
Nehezen érti a szép szót,
füle botját sem mozgatja.
- Iá-iá-iá-iá! - szamár beszéd,
s nem hallja meg a kolompszót.
- Iá-iá-iá-iá! - óbégat,
feleslegesen, néha naphosszat.
Ekkor jár a bojtár botja!

Mostanában
kemény lett a csacsi háta,
kényelmetlen a szamárhát.
Itt gyalog jár Petőfi juhásza.
A gazdája miért tartja hát?
Talán mert a jó szamár megérzi az esőt,
előtte - iá-iá-iáiá - hosszan bőg ...

HÁRMASBAN II.

Az út mellett a legelőn
jár a kövér birkafalka.
A kolompos megy legelöl,
s a végén ballag a gazda.
A bárányok minden szál ételnek
- beee-beee - szüntelen bégetnek...

A nyájat puli tereli,
látszólag tetszik a munka neki.
Ha szólítják, körbefut:
- Vau-vaúú! - mind egybe hajtja.
Ha megállítja egy üreglyuk,
nem csalja meg a szimatja.
Ám mérges, de nem harap,
enni a gazditól kap.
Máskor
kondul az öreg kos kolompja,
a falkát maga után szólítja,
nem kell ide furkós bot,
engedelmes, hű állatok.
Az árnyékban ül a gazda s a fia,
ki most tanul, kezdő bojtár.
- Bari bee, bari bee! - sorra hívja
ki a legelőn először jár.
A kicsit még félre lökik
a nagyok, - bee, beee - röstellik.
Szinte a tenyeréből esznek,
bár ott a fából tákolt jászol,
onnan is bátran szemeznek,
és simogatást nyújt a jó pásztor.
Szó mi szó - bee, beee - jól esik,
mindkettőt szívből köszönik.
Jut eszébe egy szép gondolat:
Munkája mennyi gondot ad.
Minden munka nemesít,
ha nem robotként teszik!
Fecskék cikáznak a nyáj körül.
- Csitt-csivitt! - s fogy a pimasz légy.
Ennek még a szamár is örül,
s tollasodnak a kis fecskék...

HÁRMASBAN III.

A rét felett
néha szitál az ölyv, a vércse,
éles szemmel les egeret,
kicsinyét minden állat féltse.
- Vij-vij sviííj! Huk-hau-hau-huk!
Földig hallik a hangjuk.
Szárnyával, éles karmával lecsap,
a nyáj is szétrebben, megriad.
A sűrű rekettyésből
a fácánkakas berreg föl,
a nyárfán meg a kakukk jósol:
sokat vagy keveset a jóból.
S nem ül el egyhamar
a fülnek is kellemetlen hangzavar...
Az apa s fia szállást csinál,
késő este jó éjt kíván,
a szemükre ül nyugodt álom,
s bekapcsol a villanypásztor ...
Naplementekor
adott jelre elindul a nyáj,
várja az út, tiszta a gyep,
a fedetlen, védett karám.
Idejekorán mehet hazafelé
a megszokott úton szaporán,
siet még a tele jászol elé.
Jelre elindul a menet,
s tudják mindnyájan az illemet.
A tompa kolompszó hangja
után - plam-bam, plam-bam,
- bee-beee - a birka poroszkál.
A kecskék külön hármasban,
s végül egyedül baktat a füles,
a Virgonc, mint Móra szamárcsikója,
hátra sem néz, csak előre les.
Nem tűnt el, mint szürke szamár a ködben!
Az istállóban
valamennyi kezesbárány.
Csak a szamár kap kötelet,
becsülje meg a szálláshelyet!
A kecskecsalád puha almon;
s elpihen a jószág, fáradt nagyon.
Káposztáról álmodik,
s egyszer majd rájuk bízzák,
minduntalan azt hiszik.

TANUL A VADGALAMB

A közeli vadászlak
udvarán áll a házikó
egy oszlopon a galambnak.

- Kru-kru-kru - búg a gerle,
Macska les a dúc alatt;
földre szállni hogyan merne,
kár lenne jó falatnak.

A fa alatt vad gerlepár egymást hajtja:
- Turr-turr-turr! - turbékol,
s csőrös csókot kér az ara:
- Krú-krú-krúu! Túl vékony!
Guggolj le, guggolj le az avarba!
- Ne hozz engem zavarba!
A nászt a héja zavarja:
- Gi-gi-gi-gi! Gi-gi-gi-gi!
Az ilyen eset gyakori!
Hamarosan kell a fészek
Három-négy kis gerlicének!
A vadgalamb fészket tákol,
hordja össze száraz ágból:
- Turr-turr-turr! - turbékol.
Egyik vastag, másik vékony!
Rácsörög a derék szarka,
megtanítja, ha akarja,
a helyes fészekrakásra.
Illeszti is a gallyakat:
- Csak így, csak úgy! - mondogat.
A vadgalamb minden ágnál
egyre hevesebben ágál:
- Túdom, túdom, túdom! - érvel,
a félig kész fészkével.
Rácsörög a sértett szarka:
- Ha tudod, csináld! - s otthagyja...
Időszerű eset, gyakran látom,
- nem kell mondani, tudom -
Arany László szép tollából!
Azóta sincs biztos fészke a madárnak!

VERÉBLESEN

Az alkony hűvös árnyat hoz
az est kis kalandhoz.

Uhu huhog alkonyatkor:
- Kuu-vikk! Kuu-vikk!
Most ébredt a pisla bagoly:
- Ennem kell már valamit!
- Bu-hu-hú - huúúú...rikoltoz,
a szél finom szagot hoz.

Lyuk mellett ül a pocok,
kevés vacsorára: - huhuhuú!
Csípje meg a kánya!
Veréb után kutatok.
Víg veréb itt bokázik,
nem ugrálhat sokáig!

Hallja ezt a vén csuri:
- Csirip-csirip, csipcsirip!
A vén bagoly nyakon csíp!
Gyorsan jönnek társai,
s nem engedik bántani:
- Nem aludtál eleget! Huss!
Dobbal nem fogsz verebet! Hess!
- Csirip! Minket te ne fenyegess!
Már régóta lesek itt,
- kuu-vikk! kuu-vikk!
Finom falat nem terem,
unom már a veréblesen.
Még toporog az alvófán,
s messze száll a vészmadár...

VÍZ FELETT ÉS VÍZ ALATT

A guvat sokszor itt nyaral,
kibérli a tó nádas partját.
Hosszú csőre turkál az iszapban.
Víz felett és víz alatt
űzi a vízipókot, bogarat.
Fészkét gondosan rejti a nád.
Sas köröz a víz felett,
mint fekete árnyék lebeg.
Menekül a vízicsibe,
anyjához bújik izibe.
Szárnya, csőre védi remekül,
s az áldozat megmenekül.
Sásbokor alján Nagy László is nézte,
a látvány versre is igézte...

Szalad a tó vízén a szárcsa:
- Khá-khá-khááá! - kiabál.
Vajon mitől ijedt meg ennyire?
Olyan, mintha vízen járna,
viszi két szétterjesztett szárnya,
menti az úszkáló szárcsa-bébit.
Mert a szarka vendéget jelent be:
- Csecsterr! Csecsterr! - Tartja a néphit,
hamarosan, valahol, talán itt,
lakodalom lesz és halotti tor...
Vadruca szárítkozik a parton,
két szárnyát széttárja:
- Háp-háp-háp! Aranyos kiskacsák!
s befröcsköli pelyhes liléit,
ma kedvező a víz hulláma.
Hogy számukra egy kis időt hagyjon,
pihen egyet az úszómester,
és csőrét a szárnya alá dugja.
Közben előkerül díszes párja,
a hápogást ébresztőnek szánja:
- Háp-háp-háp! Mozduljatok hát!
Lábatok az evezőlapát!
Kellemes víziút vár rátok!
Először viszik vízre a jószágot.
Indul a vízikaraván,
elől vezet a tojó, hátul a gácsér zár...

FECSKENÓTA

Kiabálják fiúk s lányok:
"Fecskét látok, szeplőt hányok!"
Már a villanydróton csicsereg:
- Csit-csivitt! Gyönyörű a kikelet!
Mi van itt? Csivitt-csivitt!
Körülnézek egy kicsit!

A tóhoz
közel áll az erdészlak,
oldalát vadszőlő lepi.
Sürög-forog az eresz alatt
nem ok nélkül egy fecske pár,
tervez, épít, fészket rak,
a leendő nagy családnak.
A vadász látja, engedi.
Itt nem kell lakbért fizetni!
Rögvest szorgos munkába áll.
- Csivitt-csivitt! Csit-csivitt!
Csak az emlékünk marad itt!
Várja őket a hosszú út,
a szerencsés haza is jut.
Fiúk s lányok integetnek
a vonuló szárnyas seregnek.
S utánuk kiabálják,
visszavárunk fecskecsalád.
Nemes Nagy Ágnes lila fecskéi,
tudják, hogy' kell két hazában élni!

Ott a tópart, a közeli,
útközben reptében kap el bogarat;
kész az ebéd, a finom reggeli,
s hazafelé viszi a sarat.
Pár nap alatt - egyértelmű -
készen áll az új remekmű,
s belül a pár puhára béleli.

Ma mindkettő frakkba öltözött.
Szívükbe remény költözött:
- Csit-csivitt! Csivitt-csivitt!
Várnak e napra régóta.
- Hoztunk nektek valamit! -
A nyári lakban négy fióka,
tátott csőre, éhes szája
csak a papát, s mamát várja.

Gyorsan felnő az apróság,
a repülést is kipróbálják.
Sürget az ősz eleji idő,
a villanydróton gyülekező.
Apraja-nagyja csivitel,
elnézést, de menni kell:

BÉKABÁNAT, GÓLYAVESZÉLY

Nyugszik a nap. Meleg kövön
üldögél a békahad,
hosszú koncertet ad rögtön,
s rázendít a fura csapat:
- Brekeke! - száll a híres nóta.

A közelben féllábon áll a gólya.
Tetszik az esti békazene,
- brekeke - csak úgy zeng a vízpart.
Légynek vartyog varas béka:
- Kvak-kvak-kvak! - s a végsőkig kitart:
- Békén sosem hagylak! Vacsorára
hívlak, kvak, kvak, még máma
szőröstül bőröstül bekaplak!

- Én is téged! Kelep-kelep!
- közbeszól a gólya - ugye, meglep!
A hosszúlábú odalép,
untatja a sok beszéd:
- Éhes vagyok, már jól esne
egy kis finom békapecsenye!
S hosszú, piros, kemény csőre
erősen csap le a kőre.
A gyors béka ahogy illik,
ha veszélyt lát, vízbe ugrik:
- Kurutty, kurutty, kutykurutty!
Sosem múlik el a csúcshurut!
Dühös nagyon eszterág,
s elrejti a magas nád,
hogyan szerez vacsorát...

KELLEMES KALANDOK

A parkban
kék dongó zeng zümmzümöt,
sok gyors karikát elpörög,
a leszállásra kicsit vár még,
kedvére való a játék.

Halkul a zümm-zümm, s megszakad
s váratlanul megtorpan,
szótlanul még ott marad,
s megfürdik a virágporban.
Hívja illat, s tele tál,
vacsorára mézes nektár.

Dönög még egy szál virágon,
sziromarcára puszit nyom,
s ellepi az édes álom,
véget ér a dinomdánom.
Reggel ébred virágágyon:
- Dinn-donn-dinn-diridongó!
s útnak indul a kis bolygó...

Szúnyogfelhő gomolyog az égen,
közeledik az alkonyi égen:
- Dinn-donn-dinn-donn-diri-don!
Szertehull a tóparton.
Elrejti a sűrű bokor.

Bokrok menti gyalogösvény,
hol sok sétáló mendegél
gyanútlanul. Nem titok:
- Dinn-donn-dinn-donn-dinn-donn!
Előre jelzi - csípni fog,
s viszket a helye nagyon.
Egy kis vérrel jól lakott,
s megúszta a kalandot.
Éjszaka a bokron hál,
reggel újra munkába áll.
Éhes szúnyog jobban csíp,
ezt a gyakorlatból tudod.
S ha nem találsz valamit:
- Előbb vitte két szúnyog!

TÜCSÖKSZERENÁD

Alkonyatkor
a jegenyenyár levelei
susognak lágy muzsikát.
Az altatódal feledteti
a nap minden búját-baját...

Sötétedik a látóhatár,
fészkére ül a késett madár.
Éjszaka még egyet énekel a hím,
így ad agit, párt keres,
tavasz óta szerelmes.
Fészke felett a baldachin
három óriás tölgylevél -
ma éjszakára társat remél...

Feljött a vacsoracsillag,
árnyékot vet a holdfény;
az ég csillagokat ringat
az ezüst tó tükör-öblén.
- Zirim, zirim, zim ,zim, zim,
hallgassátok csak, uraim!
A tücsök "zenész" hírében áll.
Minden este-cirr... curr - muzsikál.
Szépen szól a szerenád,
kíván kellemes éjszakát.
Énekli a szép szerelmet,
- Cirr-curr - lágy húrokat penget,
hegedűjén muzsikál,
s hívogat az égi bál.
Míg lassan cirpel az éji zene,
mintha a világ álomba szenderedne...
Mit álmodik, kiderül holnap estig,
másnap az életet mind újra kezdik...

Rajtam is végigfut a hűvös árnyék;
rám az álomkapu vár még,
zajtalan csukódik utánam,
s szép álom az egyetlen vágyam.
Messze távol
éjfélt üt a toronyóra
biztat csendes nyugovóra.