CSIGALAGZI

I. fejezet

II. fejezet

III. fejezet

IV. fejezet

V. fejezet

VI. fejezet

VII. fejezet

VIII. fejezet

IX. fejezet

X. fejezet

XI. fejezet

XII. fejezet

XIII. fejezet

XIV. fejezet

XV. fejezet

XVI. fejezet

XVII. fejezet

XVIII. fejezet

XIX. fejezet

XX fejezet

XXI. fejezet

XXII. fejezet

XXIII. fejezet

XXIV. fejezet

XXV. fejezet

XXVI. fejezet

CSIGALAGZI

2007

I. fejezet

Arról szól a krónika,
elindul a jó csiga.
lakodalom várja őt,
először lát mennyegzőt.
Vállalja a nagy utat,
barátai búcsúznak.

Volt egyszer egy kis csiga,
meghívták a lagziba.

Nőttön-nő az izgalom,
kibújik a lomb alól,

s újságolja azonmód
a frissen jött meghívót:

- Férjhez megy a testvérem,
esküvő lesz a héten.

Tavaly volt a kézfogó,
jegyben járt a két bohó.

Szokás járja, afféle -
nászajándék jár véle.

Máris azért rohanok,
elvárják a rokonok.

Viszek ezer jó füvet,
a kis húgom örülhet!

A csalitban híre megy
a különös esetnek.

Titkot nem tart már senki,
súgja-búgja mindenki:

- Csiga Csabát meghívták,
férjhez adják a húgát!

- Tanú lesz az esküvőn,
közölte a gyors sürgöny.

Szalad a hír útjára,
mindenkinek tudtára.

Felnéz rá a kis hangya,
kedves szóval oktatja:

- Egyedül mész, fiatal?
Az ember sok rosszat hall!

Hosszú úton sok baj les!
Legyen utad kellemes!

Mesebeli magot hints,
visszaútra is tekints!

A jó morzsát imádom,
hozz nekem a lagziból!

- s buzog benne szorgalom,
várja őt a hangyaboly.

Szorgalmával sokra ment,
most is siet, bábot ment...

Irigyli a sün szomszéd,
összecsapja két kezét:

- Lakodalom, ő nagy ég,
veled én is elmennék!

Nem vagy te még fiatal?
A világban annyi baj!

Ha nem esik terhedre,
egy kis rovar-csemege,

csomagodban elférne,
az minden pénzt megérne!

Éles füttyöt hall füle,
eltévedt egy csemete.

Megkeresi sünmama,
s portyájára indul ma.

Egér szalad köveken:
- Remek ötlet! Öregem,

a húgodnak üzenem,
egy férjhez kell türelem!

Meggondolta jól magát?
Házastárs egy élten át!

Hozzál nekem sajthegyet,
egyet végre hadd egyek!

Rágnivalót keresek,
várnak rám a kedvencek.

Fiókáim most nőnek,
híján vagyok időnek.

Messze macska, mégis fut,
elrejti a sötét lyuk...

Este nagy a készület,
csomagolja a füvet.

Egy tört ágat is keres,
találmánya sikeres:

- Jól szolgál a vándorbot,
hogyha hamar fáradok.

A kakukknál ébresztőt
rendel, ötkor keltse őt.

Ezért aztán korán kel,
csupa fény a ma reggel.

Hunyorgó két szeméből
könnyű álmot kidörzsöl:

- Ma egy kicsit böjtölök,
kihagyom a früstököt.

Könnyebb lesz a hosszú üt,
ki tudja, hogy meddig fut!

Megmozgatja tagjait,
ügyes tornászt alakít.

Könnyen ásít egy nagyot:
- Bokrot, tanyát itt hagyok!

Egy keveset takarít,
s iszik gyorsan valamit.

Sebbel-lobbal készül el,
attól fél, hogy nem lesz hely:

- Nem tart vissza már semmi,
ideje hát elmenni!

Kíváncsi, - még nem látott -
maga szemlél világot,

házon kívül nem járt még,
újdonság lesz a vidék.

Találomra indul el,
egyetlenegy tervével;

tartani az útirányt
a Zöld Hotel út iránt.

Itt az idő indulás,
készen áll a meszes ház!

Kész, - a dolog ma úgy fest -
házat vinni mégsem rest.

Hóna alatt hozomány,
örül majd a csigalány!

Átlépni a küszöböt,
ajtó zárul a mögött.

Lelkesítő pillanat,
barátai itt vannak.

Hallgatja a társait,
baráti szó szívet nyit.

Mécses törik hangyánál:
- A zsebkendő nem használ!

Pityereg az egérke:
- Korán kelni megérte!

- Szemed elé kerülni,
- könnyét törli kis Sündi -

nem merek az út előtt,
csak biztatás nyújt erőt!

Köszöni a búcsúszót,
leplezetlen, szívből szólt.

Antennáját kidugja,
úgy indul el az útra.

Útnak indul őkelme,
óvatosan előre.

Kézzel-lábbal utána
integet sok barátja...

II. fejezet

Olyan, mint egy zarándok,
ki szent helyre elvágyott.
Méh, kék dongó kíséri,
kevéssel is beéri.

Ereiben csigavér,
nyugalom, majd odaér.

- Csigajárat volna jó!
- gondolja az utazó.

- Hétmérföldes nagy csizma
vinne el a lagziba!

S ki-ki tolja szarvait,
megy utána fényes csík.

Rácáfol a szólásra,
nem is olyan lustácska.

Ereszjáró fecske fönn,
a magasból ráköszön.

Aki csak őt ismeri,
jó utat mond őneki.

Jól indul az első nap,
hegyen-völgyön áthalad.

Csúszva-mászva, föl és le,
gyorsan ketyeg ideje.

Simogatja lágy szellő,
a megtett út egyre nő.

Húzza mágnes ereje,
ismeretlen helyekre.

Kerüli a nagy várost,
ott szegényes, fás a koszt.

Faluszéli gyepen jár, ,
hol kevesebb a baj, s kár.

Az úton egy darabig
zsongó méhek követik.

A rajból egy kiválik,
kísérgeti őt váltig.

Zöng felette házi méh,
s úgy tesz mintha ismerné:

- Hova tart a csigaút,
messze célig el is jut?

Korán reggel mit látsz-futsz,
a nyakadban nehéz cucc?

Az úton sok veszély les,
a kis méh is veszélyes!

A kis vándor szemet huny,
kitérőt mond válaszul:

- Finom nektárt keresel,
miért zavarsz te, engem?

Tánccal hívnak társaid,
lelőhelyet virág nyit.

A veszélyre csak legyint,
s kijelenti szó szerint:

- Mondok neked valamit,
fullánkodat ne hagyd itt!

Válaszol a méhecske,
mintha mindent értene:

- Nem vagyok én sült bolond,
ki ajtóstul házba ront.

Köszönöm a tanácsot,
gyorsan utánuk szállok!

Egy ideig döngicsél,
s virágra száll könnyedén,

s elhúz messze mezőre,
s nem tér vissza a dőre.

Amíg látja vándor szem,
néz utána kedvesen.

Hanem a méz illata
kényes orrát megcsapja.

Bódul édes illatán,
a szájában csorog nyál.

Nyálát nyeli s jóllakik,
így eszik csak valamit.

- Miért lennék pazarló?
Messze útra az való!

Alig marad magára,
újabb vendég tréfálja.

Kék dongó zeng zümzümöt
kényes csigafül mögött.

Karikákat is ró rá,
útját vele osztaná:

- Hová, hová zarándok,
ne félj, neked nem ártok!

- Kölcsönözzél szárnyakat,
a levegő szárnyra kap!

Annyit zümmög egy szuszra,
az útitárs megunja.

Csak nehezen jut szóhoz,
gondolatot mást hordoz:

- A vándorra úgy tekints,
útja van csak, mása nincs!

Tőle nincs mit elvenni,
erőt, hitet adj neki.

A magáé egyre fogy,
célját éri - gondolod?

Meghökken a kis szárnyas,
s érkezik a friss válasz:

- A természet temploma
mindenütt egy nagy csoda!

Ki házával vezekel,
életén át teherrel,

úti célját békében
bajok nélkül érje el!

Dicséri a kék dongót,
egész nyáron bolyongót:

- Most őszintén jó voltál,
a tanácsod jól szolgál! -

Hihetek a szavadban!
Sok igazság van abban! -

így válnak el szép szóval,
kapott útravalóval...

III. fejezet

Tanulságos szép eset,
mi hősünkkel megesett.
Útját állja két bogár,
s jó leckével is szolgál.
A hétpettyes békítget,
most egyszerre két szívet.

Ügyesen megy, mendegél,
hajtja-viszi szenvedély.

Azért siet annyira,
a híres, nagy lagziba,

nem látott még menyegzőt,
aki hallja, érti őt.

Jókedvében dúdolgat,
bozótbeli dalokat.

"Ki a feje után megy,
hosszú útra kell a kegy!"

Gyalogol az irtáson,
hogy a fák közt kilásson.

Szarvasbogár farönkön
ollójára könyököl.

Onnan lesi a csigát,
s kellemetlen nyelve vág:

- Uramfia! Mit látok?
Látni akarsz világot?

Hírt hallottam felőled,
fejed lágya benőhet!

Útnak eredsz egyedül,
ellenséged mind örül.

Magamfajta kis állat
örökké csak vigyázhat.

Rávesz ravasz fondorlat,
s gondolj arra, becsapnak.

Csaba magát csodálja,
hogy a fricskát jól állja.

Ez jut most az eszébe:
- Üljek a fa tövébe?

Tapodtat sem tágítok!
A számomra még titok:

ha lassan jársz, tovább érsz,
s arányosan fogy a félsz.

Érzi, kegyet gyakorol,
s a bogárra nem orrol.

Azzal érvel ügyesen:
- Nem bántok én senkit sem!

De jó lenne az nekem,
nem bántana kutya sem!

Csak abból van elegem,
ha magammal veszekszem!

Azt mondják, hogy csúf csiga,
s mért kedvelnek annyira!?

Érti jól a csigafit,
s morgolódik egy kicsit:

- Házad ugyan nagyra nőtt,
mikor leszel kész felnőtt?

Mit panaszkodsz szüntelen?
Az élethez türelem

kell és okos bátorság,
ami orrnál tovább lát!

Most haragos csiga bá',
mintha könyvből olvasná:

- Könnyű neked, bogaram,
jól megy sorod! Soroljam?

- Hat a lábad, könnyen jár,
kivágott fa tuskóján

számolod az évgyűrűt.
Nap hasadra ritkán süt,

kedved, ha jó, minden nap
az erdőben bolyonghat,

feketébe öltözve
kirándulhatsz a zöldbe.

Téli, nyári szálláshely
mindig féltve enged el.

És rájön a bolondja,
szíve nyelvén s kimondja:

- Te régóta védett vagy,
Míg utánam kutatnak!

Az erdei avarban
te mikor vagy zavarban?

Mozdul egyet a bogár,
valamiben sántikál.

Mindenféle intő jel
nélkül gyorsan bajt kever,

s mint a rák az ollóval
nagy mérgesen odamar.

Felszisszen a kis csiga,
száján lobban haragja:

- Mit akarsz te énvelem?
Meszes köret ízetlen! -

Csukd össze az ollódat,
éle, hegye csorbulhat!

Megkövezi szemével
hatást talán úgy ér el.

Lassan múlik keserve:
- Ott csorog a fák nedve,

neked való eledel!
Ellenséget mért szerzel?

- Letöröm az agancsod,
hogyha abba nem hagyod!

Már régóta vár haraszt,
engem szavad nem maraszt.

Morog egyet magában:
"A lábamat ne lássam!

Ha még egyszer rám ijeszt,
bizony isten, rajta veszt!"

Fűszál végén hétpettyes,
örömében ott repdes.

Szép, okos lány katica;
vita okát gyanítja,

tönk tövében araszol,
s a vitába beleszól:

- Mi ez a nagy perpatvar?
Buta beszéd, de zavar!

Marakodtok a semmin!
S mellbe vág a szó, mint nyíl.

Ismerős az állapot,
én senkit sem vádolok!

Mindkettőnek - úgy a szép, -
megmondja a magáét:

- Bizony kedves, jó rokon,
a természet tékozol;

kitin holmi, anorák,
egyenesen rád szabták,

állja idők viharát,
s nem vásik egy élten át.

Magyaráz a csigának:
- Békétlennek is látlak!

Házra nem kell gyűjtened,
mindig találsz hűs helyet.

Szívedben a sok harag
előbb-utóbb nyomot hagy!

Beszélsz tücsköt-bogarat,
utad végett oda vagy!

Kezed vásik kilincsen,
hosszú úton kilincsel,

mit bóklászol egyedül,
erdőn, mezőn keresztül?

Egyszerre, amint szót kap,
ragadja az alkalmat:

- Elmondom szép sorjában,
hogy eleddig hol jártam,

hová, meddig gyaloglok,
s végül mi az igaz ok...

Hallgatja kis katica,
s mosolyog a lagzira,

s végül hangzik válasza
magázódik várt szava:

- Az úr kissé bogaras,
úgy felbolydul, mint a kas,

s minduntalan hajba kap!
Ki hajszálat hasogat,

magát vágja, jaj annak,
hamar tartják bolondnak!

Szót komolyra fordítja
s beszédének van nyitja:

- Sorsotok a közös rög,
ezer szállal összeköt,

ezer szállal szövődnek
életek a jövőnek.

A természet is látja,
az állatok világa

egyenlőtlen küzdelem,
egymás közt és más ellen.

Egyfolytában prédikál,
mint aki szószéken áll:

- A természet beszédes,
szava méltó, meg ékes.

Nem figyelnek szavára,
s élhetetlen azt bánja.

Sokszor árt a félelem,
abból nől ki sérelem.

Önvédelem - megjárja -
mindenkinek sajátja!

Mi kedves, szép s állati,
minek kell azt bántani!

Aztán kérdőn rátekint
a bogárra, valljon színt:

- Ismerem a fajtámat,
maga ellen nem támad!

Mondhatnám, hát izé,
nem válik a vér vízzé!

Más szavakat keresne,
haragjából engedne.

Érti már az agancsos,
a csigának mi a rossz,

s a csiga is látja jól,
mire jut, ha mást cukkol.

- Gyámoltalan bolondok,
békülésre sok az ok!

Felejtik a macerát,
akarattá lesz a vágy.

Csiga bácsi latolgat,
száján fura gondolat:

- Csipkelődést, ha tűröm,
ellenségem becsülöm?

Buzog bennem önérzet,
így kevesebb baj érhet!

Örömömben lesz üröm,
csak fekszem a friss füvön.

Mostanában nagy ritkán
gondolkodok más titkán.

Nincsen veszve minden tét,
egy csigának mi kell még?!

jószántából kimondja:
- E világban nincs csoda!

Fajtámban is él a jel,
Itt hordom a szívemben!

Megvárja, mit tanácsol,
s majd választ a javából.

Hétpettyes a fűszálon
tollászkodik, hogy szálljon.

Pirospettyes szárnyat bont
s búcsúzóul ennyit mond:

- Menj békével, áldjon ég,
máskor is légy jó vendég!

Szerez egy kis örömöt,
köröz fejük s föld fölött.

Lábujjhegyre felállva
integetnek utána.

Vitorláz a kék égen,
s láthatatlan egészen...

Csiga szólal először:
- Kiesek a szerepből,

azt szeretném mondani,
de jó volt őt hallgatni!

Válaszol a bogár is:
- Hálás vagyok én máris!

Közös nyelvet találnak,
kezet adnak egymásnak,

félelem a szemükből
úgy hull, mint a sűrű könny...

...A leendő jó sógor,
magának is hajbókol.

Bölcselkedik nagy ritkán,
a természet sok titkán.

S marad kedve humorra,
szava rímet farag ma:

- Jól telik a délelőtt,
indulok még dél előtt!

Megyek tovább dél után,
hosszú még a délután! -

IV. fejezet

Megtréfálja légtornász,
hiába is hadonász.
Légből kapott üzenet
vadlibától érkezett.

Kilométer mögötte,
elégedett, ő tette.

Korán indult az útra,
fárasztó a nagy túra.

Egyet gyorsan szundíthat,
erdőszéli fa alatt.

Félálmában bóbiskol,
majdnem alszik, amikor

makk esik a hátára,
ingyen van az, nincs ára!

Feljajdul a kis állat:
- A csontjaim de fájnak!

Rám valaki követ dob,
ijesztően az kopog?

Fára néz fel a jámbor:
- Nem eshet kő bükkfáról!

A fa alatt mindenütt
elszórtan csak makk feküdt.

Nesz hallatszik odafönn,
virgonc mókus szöszmötöl,

erdőszéli magas fán
ágról ágra szaladgál.

Eleség kell, reggeli,
kosztját fürgén keresi.

Jóízűen mik-makkol,
s egy kipottyan markából.

Utána néz a makknak,
azt látja, hogy lent vannak.

Ismeri a vendéget,
bocsánatot tán kérhet;

zavarja a távolság,
s leszalad a törzsön át:

- Elnézését kérnem kell,
ami történt, véletlen!

- mondja Misi. - Sajnálom,
javítok a hibámon!

Csaba fejét tekeri,
s látszik, nem hisz ő neki.

S egy huzamban így dohog:
- Nem érdekel a dolog!

Mondtam én már elégszer,
nem vagyok én játékszer!

Tanácstalan kis evet
jókedvűen felnevet,

s megint szökken fenn a fán,
miközben a szája jár:

- Mi járatban, csiga úr,
korán reggel kirándul?

- Csigabiga barátom,
nagy útra mén, azt látom!

Csattanós a replika:
- Hová mehet egy csiga?

Nem vagyok még félúton,
vár engem a kis húgom,

esküvőre hívott meg,
a tanúja én legyek!

Tanú leszek esküvőn,
tisztem tudom kívülről.

Misi mókus eszeget,
s közben kész a felelet:

- Lemaradni nem járja! -
Óva inti céljára:

- Iszkiri a lagziba,
különben lőn nagy hiba!

S tiszteletből szaltót vet,
a gyors tréfán még nevet.

Földhözragadt csigának
a mutatvány mit árthat?

Pici lelke megsérül,
hogyan hagyná szó nélkül:

- Akrobata légtornász,
háló nélkül jól vigyázz!

Kerekedik szóból szó,
s mókusé az utolsó:

- Hízelgő a hasonlat,
nekem biztonságot ad.

Szalad vissza, fel, hetykén
landol a fa tetején.

- Tanácsomat megfogadd,
sikeresen járd utad!

A mondott szó szót követ,
Misi nem dob rá követ.

- Magasban is lesz veszély,
idegentől folyvást félj!

Elveszik majd a kedved,
mókuskerék betörhet!

így papol a mókusnak,
s elibe hull még egy makk.

Nem hátára, elibe,
hogy a tréfát elhiggye!

- Tudhatná, a fránya makk
elrontja a gyomromat!

Barátkozó kis állat,
amit művel, varázslat!

- Kezemben a vándorbot,
ha ok nélkül megállok,

messzebb lesz az úti cél,
s helyet velem ki cserél?

Távozok is azonnal
hátamon a házammal!

Indul is jó kedéllyel,
pihenhet majd az éjjel...

Kitartóan mendegél,
ismert nótát fúj a szél,

s árnyék suhan felette,
azt hiszi, hogy kelepce.

Nagy rémület fogja el,
miféle az odafenn.

Gágog rá a vadliba:
- Hová rohansz, kis csiga?

Mi járatban kedvesem,
nem jár itt a madár sem!

Kezed lábad elkopik,
száll a Kelep, nyakon csíp!

- Ijesztegetsz? - szól vissza -,
sietek a lagziba!

Fészkén ül a jó Kelep.
Azt hiszed, hogy majd meglep?

Firtatja a kis liba:
- Nem lesz abból galiba?

Az a hír jár mifelénk,
otthon marad, ki félénk!

Csiganyelven visszaszól:
- Miért kérded? Tudod jól,

meszet aztán nem ettem,
jó, hogy útnak eredtem!

Férjhez megy a testvérem,
esküvőt tart a héten.

Mérlegel a vadliba:
- Muszáj menni lagziba?

Érted én jót nem állok,
közelben egy mély árok.

Mérges csiga visszavág,
s mondja maga igazát:

- Falra ne fess ördögöt,
előbb-utóbb ő röhög!

Tereferél még a lúd:
- Útközben el ne aludj!

- s befejezi: - Gá-gá-gá,
megyek én is világgá!

- Teringettét! - csiga szól -,
de okos a magasból!

Bagoly mondja verébnek,
hogy nagyfejű! Hát téved!

A madár már nem hallja,
légben vész el a hangja:

- Könnyen beszél útközben,
V alakban lúd ötven.

Sóvárogva föltekint:
- Messze vonul, messze mind!

Segítséget nem ajánl,
valamennyi úgy elszáll,

mint egy mesés tünemény,
s néz utánuk földi lény.

Égen úszó madárka,
biztos nyereg a háta,

röpíthetne lagziba,
egy jóságos vadliba!

S elhúznak a nagy libák,
kerülik a galibát...

V. fejezet

Virágtenger közepén
szoknyát ringat lenge szél.
Amíg csiga-szív bókol,
összeáll a kis csokor.

Árok partján út közben
megterít kinn a réten.

Az asztala terített,
élvezi az ízeket.

Három fűszál ebédre,
három vízcsepp melléje.

Nem veszteget sok időt,
alig tart kis pihenőt.

Napnyugtakor pihenhet,
mindig kap egy kis helyet...

Pitypangos a tarka rét,
magja repül szerteszét.

Amerre az útja visz,
kíséri kék kígyószisz,

lapu, zsálya, imola,
szegődik a nyomába.

Pipacs, perje, kutyatej,
katáng, szulák rejti el.

A rét gazdag földjéből
ezer virág nő itt föl.

Valóságos labirint,
aki ebbe betekint!

Tarkabarka szőnyegen
egyszer csak egy lény terem.

Megnézi őt titokban:
- A szeméből fény lobban!

Megcsodálja termetét:
- Nádszál vékony, meseszép!

- Nem is földi, égi lény,
különös kis teremtmény!

A virágnál százszor szebb,
hangtalanul lépeget.

Kerek szeme tágra nyit,
tükrözi most vágyait.

Annyi itt a szép virág,
mindig jobbat, szebbet lát.

Úgy határoz, csokrot köt,
zavartalan örömöt

szerez kedves anyjának,
s boldogságot kívánhat.

Arany lélek, figyel, vár,
kökénybokor hűs alján...

Erre-arra szaladgál,
ide-oda kap a lány.

Figyeli a csigaszem:
- Válogatós kis szentem!

Eleinte féltékeny:
- Marad zöld még énnékem?

Szálanként nő a csokor,
minden szálért lehajol.

Csokrába tűz pipacsot,
a piros, mint tűz ragyog.

Kedveli a pirosat,
szívet, lelket simogat.

Arrafelé lép tovább,
hol hajladoz szarkaláb.

A mécsvirág fehéren
világít a kezében.

Mint a napfény, oly' sárga,
szálas, réti boglárka,

magát könnyen kínálja,
nem is fárad hiába.

Margaréta tengernyi,
könnyű szerrel leszedi.

De hatalmas, sárga folt,
ezer pitypang egybe folyt!

Magyar szegfű magában,
"vérnyomot" hord szirmában.

Szerénykedik kamilla,
csalogat friss illata,

levelén kék lepke ül,
azt választja enyhelyül.

Érintésre elrepül,
megfogni nem sikerül.

Fenn a légben lejt s. örül,
libeg-lebeg fű körül.

Lilásvörös imola
szemtől szembe kimondja:

- Kérlek, vigyél engem is,
gyakran megszúr csúf tövis!

Bogáncs bök az út szélén,
bántja buta szenvedély,

mert kerüli mindenki,
tűjét rajtad felejti!

Egy iglice után nyúl.
Szántszándékkal beleszúr,

s bár tetszik a rózsaszín,
csöpp ujján a vér rubin.

Egyfolytában dalt dúdol
a százszorszép virágról.

Nem sejti a kis tündér,
hogy a hangja messze ér,

s a közelben csiga fél,
percek óta rejtekén.

Régóta nem társtalan,
ott a fűben társa van.

Csaba szíve megrezdül,
szerencsére egyedül

virágot gyűjt a szép hölgy,
s közben kedves nótát költ.

Elhallgatná örökké,
csak az út ne sürgetné!

A csiga is dalba kezd,
cérnahangon fújja ezt:

- Egy kislány áll a réten,
virág van a kezében.

Nem kell nekem a virág,
csak az, aki csókot ád!

Sok mezei virágból
készül el a kis csokor.

Fűszál köti masnira,
s tetszik neki annyira,

arcát bele temeti,
fénylenek is könnyei,

de mosolyog, mert bele
mintha szívet rejtene!

El sem hiszi az ember,
most egy szálat kiszemel,

leszakít egy utolsót,
s a szívével gondol jót.

Hová tegye, találgat,
helyet keres virágnak.

Tincsek közt egy margarét,
valóságos kis hajók!

Csigát bűvöl a látvány,
csak áll, mint a sóbálvány.

Csaba szíve megrezdül,
ily, szavakkal lelkesül:

- Virágvilág tündére,
szívem hasad meg érte!

Szalad a lány csokorral,
viszi lépte boldogan.

Édesanyja elé áll,
szíve szava muzsikál.

Utána néz a csiga:
- Lám, az öröm nagy titka!

Elbűvöli amit lát,
rejtélyes egymás világ.

Mi körötte emberi,
jobban tetszik az neki.

Most érzi csak igazán,
mit tett vele az a lány.

A rét közepén egyedül
magányos lett legbelül:

- Kár a lányért, itt hagyott!
Levegőben illatok,

szellő lopta virágpor
sárgállik a szálakon.

Kellemes a virágpor,
Csaba jókat szipákol,

elbódul az illattól,
kevés is árt sok jóból...

Kis felhőként egy méhraj
érkezik most azonnal.

Szinte kaptár most a rét,
méhek zsongnak szerteszét.

Csaba nézné örökké,
ha az út nem sürgetné.

A sors mindig közbe szól,
s búcsúzik a látványtól...

VI. fejezet

Kezdődik a galiba!
Róka-fogta kis csiga!
Ráijeszt a ronda rém,
ráférne a lelemény.
Szép játékot ígér, sőt,
egy versenyre kéri őt.
Kiderül, az ajánlat
veszélyessé is válhat.

Erdőn át vág az útja,
szegényt is az ág húzza.

Hall a füle finom neszt,
lába gyökeret ereszt.

Szagot érez, nagy bajt sejt,
védekezni elfelejt.

Vészes árnyék, fekete,
lopakodik mögötte.

Háta mögött ravaszul
éhes róka meglapul.

Hallomásból ismeri,
még a víz is kiveri.

Gondolkodik nagy bölcsen:
"A szívemet kiöntsem?

Ravaszságban vén mester,
nagy kópé a terepen,

szagos tőle a vidék,
búvóhelye kotradék.

Mit akar a gézengúz?
Előbb-utóbb csőbe húz!"

Az orrával bökködi,
kilétét is fölfödi.

Ijedtében elhasal,
jól behúzott szarvakkal.

Ravasz róka körmönfont,
lábával oszt több pofont,

a vándornak gáncsot vet,
most már tovább nem mehet:

- Csiga pajtás, te vagy az,
alig látszol, nagy a gaz!

Talán téves útra tért,
akkor bocsánatot kér:

- Eltévedtem, Istenem,
a bűnömet ismerem!

Hunyászkodó hangon szól:
- Róka koma, kóborol?

A vén róka hamis cselt
könnyű szerrel kieszelt:

- Meghívlak egy játékra,
bújócskázunk csíz dalra.

Hancúrozunk többesben,
ha a szellő meglebben.

- Mit akarsz te énvelem? -
s benn harag gyúl hirtelen.

- Régi trükköd, de ócska!
Az erdei bújócska

kiment rég a divatból.
Velem aztán nem játszol!

A módszered ugyanaz,
csapdát állítsz vén ravasz.

Buta tréfa, otromba!
Hagyjál békén, most nyomba'?

- így a csiga magában:
"Csak a hátadat lássam!"

Békülékeny a ravasz:
- Segítség kell, jaj, azaz,

megmondom az igazat,
versenyre csak hívhatlak?

Csigatársat keresek,
versenyezni teneked.

]ó szívem van, engedem,
indulhatsz egy versenyen.

A közeli cserjésben
első helyet ki ér el.

Bántódásod nem esik,
ügyes legyél, mint a csík!

Lassan érti kis agya,
nem áll ellent, ráhagyja.

- Ráncolod a homlokod,
izgalomra van okod!

A tanácsba viszlek most,
ott döntenek hamarost!

Rókatanács összeül,
s hányja-veti: érdemül

mi írható számára,
mivel terhelt számlája.

A büntetést kirója
parancsban a fő róka:

- Versenyezzen két csiga,
ki ér előbb egy célba!

Futásban, sík terepen
száz méter a kedvencem!

Rőzsehalom közepén
már vár rád az ellenfél,

ha legyőzöd, élsz tovább,
majd mindenki megbocsát,

a vesztesnek rémület,
s búcsúlevél készülhet!

Az új fogoly szótlanul
kísérettel elvonul.

Rőzsehalom rejtekben
várakoznak kettesben.

A mi hősünk igen fél,
rá sem néz az ellenfél.

Most érti, hogy rá mi vár,
ág-sarokban meditál:

"Türelem, csak türelem,
a maradék kis eszem

azt súgja most énnekem
kockán forog életem."

Az erdőben híre jár:
két vágtázó rajthoz áll.

Erdőszéli új pályán
egyetlenegy versenyszám

dönti el, hogy ki gyorsabb,
s az kap élet-jutalmat.

Vérre menő verseny lesz,
mert két csiga versenyez!

Döntőbíró hirdeti:
- Megnézheti mindenki,

akit a vágy idehajt,
a szokatlan viadalt!

Erdő népe mostantól
járhat-kelhet szabadon.

"Vadászati tilalom"
plakátját is kirakom,

s áll a verseny idején
alkonyatig az érvény.

Versenybírók: rigó, sas,
nyúl, banka, mind bizalmas!

Nincsen már több akadály,
kezdődhet a nagy banzáj!

VII. fejezet

Felharsan a rigófütty,
verseny indul, óra üt.
Nézők sora lelátón
harsány hangon beleszól.
Igazságos döntetlen:
mindkettőnek győzelem!

Futótűzként terjed hír,
erdő szerte mindenkin

erőt vesz a versenyláz,
s össze-vissza magyaráz.

Rőzsehalom közepén
vár sorsára két szegény.

Bátorság száll inukba,
izgalomból kijut ma.

Értik egymást szó nélkül,
két vetélytárs kibékül,

a gyorsan jött veszélyben
versenyezni kénytelen.

Félelem tesz szótlanná.
Bátor biztos mondaná:

"Sokat ígér az élet,
kevéssel is beéred!"

Ajtót nyit a porkoláb,
várják őket odaát.

Az út közben egyszerre
megszólalnak: - Szerencse!

- Hibás vagyok, belátom,
hát sok sikert, barátom!

Seregnyi vad özönlik,
a lelátót megtöltik.

Kerek erdő lakói
elmennek mind szurkolni.

Felhangzik az induló,
rigóé a vezényszó.

Két vágtázó rajthoz áll,
s végignéz a nagy pályán.

Két fa között célszalag,
majd odáig szaladnak.

Búbosbanka szárnya int,
készen áll a csigasprint.

Nagy izgalom mindenütt,
felharsan a rigófütty.

A mezőny a gyepsoron
nagyszerűen, jól startol.

Felzendül a biztatás,
most nem számít semmi más.

Zeng szurkolók kórusa,
amíg tart a nagy tusa.

Frissen nyírott fű alól
alázatos hangya szól:

- Többet ésszel, erővel
itt győzelmet nem érsz el!

Ugrásnyira part felől
ugri béka rápöröl:

- Vállalkozó vagy, merész,
bajjal jár a kevés ész!

Gyík csap egyet farkával,
s mikrofonba méltán vall:

- Sportszerű a küzdelem!
Könnyekkel kell küzdenem!

Verdes szárnya vadméhnek:
- Mintha nem is mennének!

Hajtja a sünt haragja,
tőle Csaba azt kapja:

- Vigyázz, kemény talajon
lábad biztos maradjon!

Egér hátrányt érzékel:
- Szedd a lábad érzéssel!

Földből kinő giliszta,
a szándéka színtiszta:

- Kutyafáját! Könnyelmű,
akit nem rejt öles fű!

Finoman szól kicsi őz:
- Mindenképpen csiga győz!

Bokrok mögött szarvas bőg:
- Kösd fel gyorsan nyúlcipőd!

Bokor alatt cinege
kiabálja: - Húzz bele!

Bokrok közt a gerle búg:
- Mintha futnál, tegyél úgy!

Bagoly ébred álmából:
- Felzavartak, már látom!

Minek ez a vaklárma?
A két csigát sajnálja.

A vén tollász rikoltoz:
- Közelíts a végcélhoz!

A távolság felénél
egy bandzsa légy előnyt mér:

- Csaba vezet orrhosszal!
A fejében mit forral?

Szúnyog zümmel válaszol:
- Elhiszem, ha akarom!

Mondhatod a süketnek!
Fej-fej mellett ügetnek!

Figyeli sok árgus szem
s nem lát előnyt senki sem.

Bekiabál a kakukk:
- Mindenkiben nagy a drukk!

Földre hull a száraz gally,
töri fenn a varjú-raj:

- Kár a gőzért! Kár! Kár! Kár!
Haszonnal jár minden kár!

Jegenye fán is károg:
- Taktikusan fuss távot!

Mókus figyel faágon:
- Szégyent ne hozz, barátom!

Odacsörög egy szarka:
- Úgy tesz, mintha lehagyna!

- Hajrá fiúk! - szól vércse -,
mind a kettő jól értse!

Les az ölyv, az egerész:
- Győzni akarsz? Légy merész!

Harkály kopog férges fán:
- Húzd a csíkot szaporán!

A nézőtér sarkában
virít piros sapkában.

- Mire való félpálya? -
s levegőben sapkája.

Csapatostul seregély
lelátóba belefér,

óriási zajt csapnak,
szurkolnak a csapatnak.

Hallani a torkukból:
- Mikor lesz itt potyagól!

Bokor árnyán róka ül,
feni fogát veszettül:

- Mindegy nekem melyik jut,
előlem már el nem fut! -

Kelep gólya útközben
most nagy változást híresztel.

Talán ő is csigát félt?
Mit adna kis előnyért?!

Készül légi felvétel,
s hullámain az éter

már tetemes előnyt mér,
s befutó az ellenfél...

A két csiga sem tétlen,
küzdenek a térfélen.

Töri magát mindkettő,
mikor lesz már legelső.

Alig van már bennük szusz,
akaratuk célig húz.

Az Erdei Híradó
ládájából dől a szó:

- Figyeljenek, emberek,
a véghajrá közeleg!

Az izgalom egyre nő!
Két holtfáradt versenyző

lábát fogja erős fék,
fogytán már az erőnlét.

Az utolsó tíz méter,
a finálé - ismétlem!

Könyörtelen közel cél,
s elbukik az ellenfél!

Tudósítás helyszíni,
olyan, mint egy jó krimi.

Hallgatja a közönség,
izgalom fut rajta szét...

VIII. fejezet

Csaba menten határoz:
kegyes lesz a társához.
Rókának a holtverseny
semmi babért nem terem.
Mért orrol. az ellenfél?
Más irányba viszi szél.

...Csaba előtt lepereg
életéből minden csepp;

színes az út, amit néz,
sok emléket felidéz,

minden apró kis eset
életre figyelmeztet.

De most, ami vele fut,
reménytelen, hosszú út!

Marad-e majd lábnyoma?
Üzenhet-e bárhova?

Most válaszút előtt áll,
magában így diskurál:

- Mindig veszély fenyeget,
izgultam már eleget!

- Használni kell az eszem,
s előnyt kéne szereznem,

tartani azt végéig,
amíg a célt elérik. -

Ágaskodik kérdőjel:
- Aki bátor, az most nyer?

Már régóta ettől félt,
adnak neki egy esélyt.

De valami örökkön
véletlenül közbejön.

Most tudja, hogy mit jelent,
időt nyerni - végtelent.

Fölösleges disputa,
én sem vagyok kis buta! -

Gondolkodik, nem tud mást,
egy agyafúrt megoldást.

Történhet itt akármi:
- Döntetlent kell játszani! -

S ha sikerül futása,
a vízözön utána...

Pár lépés a célpontig.
Minden úgy is történik.

A társára pislog csak,
meglepetést tartogat.

Az utolsó méteren
- dicséretet érdemel -

úgy tartja az iramot,
nem szakad le, fórt sem lop...

Hajráznak a finisben,
fejük felett sas rebben.

Feszül már a célszalag,
gyengébb pontján szétszakad,

és egyszerre ér célba,
- mintha lenne rossz tréfa -

holtversenyben két csiga,
s kréta körül nincs hiba!

Hátuk mögött van a cél,
s mind a kettő jót remél!

Felhördül a közönség,
nem tudja, hogy mi jön még.

Csodálkozás mindenütt,
az eredmény szíven üt.

Ki gondolta volna azt,
csiga ver át nagy ravaszt!

Sasszem készít célfotót,
rögzíti a két futót,

a célfotó dönti el:
fej-fej mellett döntetlen!

Versenybíró dönt, a nyúl,
füle ezért tornyosul.

Bemondja a mikrofon,
Tapsifüles szónokol:

- A zsűri azt mondja ki,
győzött a két csigafi!

Igazságos döntetlen
született a versenyen,

csak győztes van, vesztes nincs,
az óvástól eltekints!

így hát első mindkettő!
Róka-bánat, üsse kő!

Méreg eszi a rókát,
rosszul játszott fogócskát.

A vén ravasz rosszalja,
felsül finom falatja.

Csípje meg a rút kánya,
az esetet úgy bánja.

Cseles szokás náluk sikk,
tekintélyén folt esik.

Csak látszólag semmiség,
elúszott a dicsőség!

Kerek erdő apraja-
nagyja estig vitatja

a rafinált esetet,
hazafelé sírt s nevetett.

Ki, amint él, úgy ítél,
s változik a vélemény:

- Az életben gyér eset,
egy csapásra két legyet!

- Szerencse, minden rosszban
egy kis szikra jó is van!

- Csak ravaszul ravasszal,
ha eszes cselt tapasztal!

- Holtig tanul az ember,
s tiszteletet érdemel!

- Akármilyen nagy csoda,
három napig vagy oda!...

Pálya végén fáradtan
két csiga ül magányban.

Kevés embert érdekel,
mi gondjuk az élettel.

Túl vannak a veszélyen,
tarsolyukban az érdem.

Kettejük közt nincs vita,
életüknek ez nyitja:

Karán tanul a csiga,
veszedelem tanítja!

Csaba szólal először:
- Jó társ voltál, köszönöm!

Csigatestvér, társtalan,
utam nagy részt hátra van,

menjünk együtt javaslom,
kevesebb az izgalom!

Örülnek az ötletnek,
barátságot köthetnek.

S elindulnak kettesben,
- nem tréfa a fele sem -

egymás mellett haladnak.
De jó lenni szabadnak!

Szabad az út előttük,
mögöttük a megnyert ügy.

Csaba tart beszámolót.
A húgának akar jót.

Lelke mélyén büszke rá.
Mi lenne, ha mondanád?

S előadja kéretlen:
- Csak titkom tart életben,

férjhez adni húgomat,
eskesse meg csigapap!

Kötelez az adott szó,
vissza már nem vonható.

Hümment egyet a társa,
csak kelletlen azt látja:

egész úton alig szól,
ímmel-ámmal válaszol.

Mintha pénzen venne szót,
untatja az utazót.

Kíséri egy darabig,
hálát rebeg valamit:

- Másfelé visz az utam! -
ennyit mond a szófukar,

és elválnak útjaik,
meglepi a hír Csabit.

Búcsúzóul azt mondja:
- Máskor vigyázz magadra!

Félre mondja ne hallja,
gyorsan még azt hadarja:

- Nem is értem, hűtelen,
érdektelen az ügyben!

Hol követtem el hibát?
Megbántottam más csigát?

S megígéri, ha tanít,
válogatja szavait.

Szeme mosolyt sugároz,
s indul tovább húgához.

IX. fejezet

Ráborul az első éj,
s gondolatban hazatér.
Sorolja, mi történik
reggeltől még sötétig.
Lapulevél az ágya,
híres lagzi az álma.

Rétnek fut most az útja,
talán sok baj nem sújtja.

Végtelenbe ér a rét,
nyárfa zárja a végét.

Megcélozza szemével,
el kell érni feltétlen.

Ott a földre hajlik ég,
csábítja a messzeség.

Fárasztja a sok séta,
nagyot nő az árnyéka.

Fut az idő, vacsora,
mert az alkony úgy hozza.

Biztonságos helyet lel,
finom fű az eledel.

Otthonos a teríték,
asztala a tarka rét,

válogathat nagy bölcsen,
szabadon a friss zöldben.

Bőséges a kínálat:
- A gyomromra vigyázzak!

- Megárthat a mohóság! -
úgy véli a kis jószág.

Jóllakottan üldögél
a rét kellős közepén,

Hullámzik a fű-tenger,
ki sem látszik az ember.

A nap mintha elmenne,
látszik már a lemente.

Első ízben szállást kér
lapulevél tetején.

Mindig kap egy kis helyet,
napnyugtakor ágyat vet.

Feje alja hűs levél,
takarója nyári éj.

Alvás előtt rágondol,
mennyi jutott a jóból.

Három barát s búcsújel
indítja el ma reggel.

Fülében még a hangya,
az egér, a sün hangja.

Számon tartja, mit kérnek,
mert fontos az ígéret.

Alvás előtt rágondol
mennyi is jut a rosszból.

Kíséri méh, dong dongó,
mókás mókus, makk-osztó,

rágágog a vadliba,
róka ijeszt annyira,

kellemetlen a rossz hír,
futóversenyt is kibír.

Eszébe jut jó társa,
itt lehetne, mint strázsa,

az éjszaka felváltva
vigyáznának egymásra.

Ha egy naplót vezetne,
mindez biztos benn lenne.

Abba mindent megírna:
"Köztünk is van jó firma!"

Első nyári éjszakán
a fű között szellő jár,

enyhe szellő álmot hoz,
fejét hajtja vánkoshoz.

Gondolatban hálát ad
a természet urának.

Jól csukódik a zára,
hold világa vigyázza.

Lapulevél, csigaágy,
szép álomba ringatják.

Lapulevél az ágya,
híres lagzi az álma...

...édes kedves álmában
mulat már a lagziban,

itókával tele pint
egyet abból felhörpint,

átjárja a friss zene,
táncolni is van kedve,

táncra perdül, kurjongat,
csápol hozzá nagyokat.

Csigalánynak kacsingat,
s visszakacsint a csélcsap.

Feltűnik a menyasszony,
hófehérben araszol,

a vőlegény meg frakkban,
a vendégek közt talpal.

A násznép egy seregnyi.
Hangulatát emeli:

úszik minden fényárban,
a háttérben dal szárnyal.

Fontoskodik fényképész;
egy villanás - kép is kész.

Mindenkiben nagy a láz,
kezdődik a szertartás...

...álmában sem gondolta,
lagziban ily, jó volna!

X. fejezet

Bőrig ázik esőben,
félig benne a "csőben".
Fiú jár-kel kosárral.
Mi lehet a kosárban?
Mese, mese, meskete,
két pillangó nyergelte.

Másnap aztán korán kel,
szíve, lelke töretlen,

jót nyújtózik az égig,
szép álmai kísérik.

Felkelő nap sugára
már az úton találja.

Útra kél s a reggeli
gyöngyharmatot leveri.

Az idő szép, tündéri,
könnyű útját ígéri.

Átgurul a sok göröngyön,
szája néma, nem pöröl...

Alábbhagy a menettel,
izzad a dög melegben.

Kerekedik hűvös szél,
felhők az ég peremén

gyülekeznek, sötétlik
a földtől a nagy égig.

Végképp elbújik a nap,
bokrok és fák hajlanak.

Borsózik a csigabőr,
szemerkél csak először,

aztán jócskán megered;
ijedtében kereshet

feje fölé fedelet,
egyebet mást nem tehet.

Útját állja kemény rög,
közelében mennydörög.

Villám fénye cikázik,
haragosan világít.

Erdő, mező, rét kihal,
eléri a nagy vihar.

Fölé eső-függöny nőtt,
fa lombja tart esernyőt.

Pillanatig ül tétlen,
ölébe tett két kézzel.

Sátrat bont az esőben,
megmosakszik kellően.

Nem esett folt ruháján.
Kerek erdő tisztásán

egy picirit elhever,
este kell csak fekvőhely...

Éhség gyötri ebéd tájt.
Nem kíván most semmi mást,

fájin kosztot fogára,
könnyűszerrel találna.

Alaposan körülnéz:
akad édes, mint a méz,

különleges, mit kínál
a természet étlapján.

Szagos réti fűfélék
csillapítják éhségét.

Jó étvággyal eddegél,
a természet lágy ölén...

Eső vize gőzölög,
párolog a szürke köd.

A nagy ködből ki se lát,
menne tovább, réten át.

Köd előtte, s utána,
szürkeségét utálja.

Gyalogútra rá térne,
egy lépésre már vége,

többit a köd takarja,
látásában zavarja.

Diskurálgat magában,
nagy a csend a magányban.

Kerekedik enyhe szél,
tisztul már az erdőszél,

ritkul a köd mindenütt,
nemsokára ki is süt.

Kisüt a nap melegen,
készül, útnak eredjen.

Újra ragyog kinn az ég,
csalogatja nyiladék.

Csigalassan indul el,
s kijut rajta egykönnyen.

Vezeti a nyárfasor,
ütemesen gyalogol.

jobbra balra tekinget,
figyelmes a tekintet.

Most valamit megcsodál -
fenn a légben lepkepár.

- De boldogok! Jóllehet,
esküvőről jöhetnek,

férj s feleség, elvégre
lebegnek egy zenére.

Minden baját felejti,
magát már nem emészti.

Imponál a szép vidék,
napnyugtáig jól kilép.

Alighogy így határoz,
csizma lép a farához.

"Egek ura, rám leltek,
de jó volna tág rejtek!

Az áldás hull, csőstől jön:
elég már a veszélyből!"

Vizes fűben kéz matat.
S elég egy rossz mozdulat,

kuporoghat a kosárban,
búcsút vehet korábban

a lagzi nagy útjától,
s a húga majd úgy gyászol.

Mellette a csúnya láb
egy tappot sem lép odább.

Szegény pára, alig lát,
unja már a tétovát.

Csigalábon jár idő,
mégis elfogy, kinek bő.

Ágas-bogas fű között
mozdulatlan rejtőzött.

A vészhelyzet tart hosszan,
s jó ideje nem moccan.

Sarkában még veszély jár,
a házából kandikál:

- Engem űz a kis gonosz,
pénzért keres, nem is rossz! -

Feje felett hangtalan
a lepkepár elsuhan.

Fut a fiú: - Bitang jó! -
s elcsalja két pillangó.

- Szenvedélyes kis gyűjtő!
A nyomát is üsse kő!

- Csak ne legyek prédája!
Az ég velem, s ég áldja!

Túl van már a veszélyen;
csak bátorság, ne féljen!

Intelem jut eszébe,
megismétli most félve:

- Ha váratlan baj éri,
ijedtségnél jobb félni!

Mihelyt ezt ő kimondja,
ismétlődik a csoda.

Visszatér a lepkepár,
feje felett táncot jár.

Tetszik neki: - Csudaszép!
Mintha egymást kergetnék!

Száll virágról virágra,
rá sem ránt a világra.

Frissen mosott fehérben
versenyeznek a szélben.

Árulkodó "anyajegy"
szárnyukon a három petty.

Kérdi egyik hangtalan:
- A káposztás merre van?

- Letértünk a járt útról,
a szerencsénk elpártol.

- Ott buzog a finom nedv,
attól jön ránk a jó kedv!

Csiga Csaba egyet nyög,
s a szarvával jobbra bök.

S néz utánuk esengve,
kicsit javul rossz kedve.

Nehezen tér magához,
a lepkének szót áldoz:

- Fehér pille felettem!
Azt mondják, hogy nem jó jel!

- Játszótársak lehetnénk,
nektek mindent megtennék!

Csak néz utánuk esengve,
gondját-baját feledve:

- Vándorolnak kettesben!
Utam el is feledtem!

Kapja magát és legott
kezében a vándorbot:

- Babonaság - bolondság,
a kedvemet elrontják!

Indulj, öreg, mire vársz?
Hiányzik egy útitárs?

Csabát mintha értenék,
visszaszállnak a pillék.

Csigaházra le-leszáll
huncutkodó lepkepár,

rajta marad sokáig,
lepkekönnyű, úgy látszik.

Mintha lenne ló, nyargal,
a két szárnyas lovassal.

Valóságos paripa,
panasz nincs az iramra.

Kantár nélkül nyergelik,
ide-oda terelik.

Mulatságos, szép látvány,
ülhetnek a héj hátán.

Mikor kapott ennyi jót?
Lovagoltat pillangót:

- Akkora az örömöm,
őket sosem pörölöm! -

Virágos rét nézi őt,
ismeretlen illetőt.

- De jól esik, ó, nagy ég,
órák hosszat játszanék!

Csigalegény könyörög,
s mint vitorlás ki is köt

hullámzó rét közepén,
hármasban; csak ő beszél:

- Maradjatok még velem,
minden búmat felejtem!

Kitalál egy jó tréfát,
s mögé rejti zavarát;

jókedvében ekkor vet
egy bumfurdi bukfencet.

A lepkepár rosszallja,
s menekül a magasba.

Ott libegnek kettesben,
korábbi bajt feledten.

Néz utánuk esengve,
megint elment a kedve:

- Rossz tréfa volt, kéretlen,
játékommal végeztem!

Bárányfelhős kék égen
úszik el a reményem!

Ha máskor is gondol rám
a játékos pillepár,

tenyeremen hordanám!
Tanulságul tett szolgál!

- Könnyű kaland! - dönt akkor,
sebességre rákapcsol...

XI. fejezet

Fantasztikus történet,
csak mesében történhet;
Bagoly szeme le-lesújt,
jánosbogár lámpát gyújt.
Éj vándorát megszánja,
s úgy vezeti szállásra.

Erdő mellett föld hosszat
lemaradást behozhat.

Ez idő tájt alkonyat
éri el egy fa alatt.

Kora este ráhajol,
s távol madár kuvikkol.

Árnyék suhan felette,
azt hiszi, hogy kelepce.

Bagoly trónol fa ágán,
lankadatlan lesben áll.

Két hatalmas sárga szem
világít rá fényesen.

Meglepetést, azt szerzett
az a furcsa toll-szerzet.

A bölcs Bubo ráhuhog:
- Kísértet jár azt tudod?

Ellenségtől mindig félj,
mert törik a csigahéj!

Vándor csiga rosszat sejt
visszaszólni nem felejt:

- Jó madaram, kérhetlek,
ne láss nekem rémeket!

Kellemetlen, blőd hisztik
csigaságot rémisztik!

Odapislog az uhu:
- Ne légy azért szomorú!

Hova vezet az utad?
Cipeled a batyudat.

Hónod alatt mit viszel?
Alig bírod el hiszen!

Alig bírod, fáradt vagy,
nagy a terhed, megállhatsz.

Csaba búcsút intene,
drága most az ideje:

- Csak tudnám, hogy mért vagy bölcs?
Tudományra többet költs!

Olvashatnál újságot,
máshogy látnál világot!

A híreket hallottad?
Esküvőről tudatnak.

Ne állj most az utamba,
sietek a lagziba!

Nem járok én tilosba!
Gyomrod éhség kínozza?

Szárnycsapáskor a bagoly,
kappogatva válaszol:

- Mit fecsegsz, te gézengúz?
A félelem házba húz!

Azt mondtad, hogy huhogó?
Nem vagyok én hétalvó!

Nehéz a sors, szent igaz,
rád fér most egy kis vigasz.

Történhet most akármi,
nem akarlak bántani!

Egérre fáj a foga,
pislog ide, amoda,

a nagy fejét forgatja,
jaj, de suhog a szárnya!

Suhogtatja szárnyait,
a földről hall valamit.

De érzékeny füle van!
Apró neszt is jól meghall.

Irányítja a toll-fül,
távolságot jól becsül.

Beméri az idegent,
egeret lel odalent.

Csőrét törli gyér fűben,
s a csigának még üzen:

- De finom az estebéd!
Vacsorára készen légy!

Nem tágít a bagoly úr,
és ezt hallja válaszul:

- Te bestia! - vág vissza -,
Széllelbélelt vérissza!

Barátom, légy eszeden,
viszket már a tenyerem!

Sapkát kapsz a fejedre,
s vár a vadász ketrece!

Erre csőre rá-rácsap,
koppintja a mészházat,

fel is fújja jól magát,
s megcéloz egy magas fát...

Kis csiga a fa alján
okul maga példáján.

Lassan tér csak magához,
többet nem ül nagy fához.

Fura eset tanítja:
buta szemét kár nyitja!

A félsz lassan múlik el.
Úgy érzi, hogy menni kell.

Utoléri vaksötét,
félelmében alig lép.

Tanácstalan ballag ott.
A bagolyvár elhagyott;

néhány üres csigaház
komoly veszélyt magyaráz,

hozzá furcsa nyom csapáz,
rögtön kitör rajt a frász.

Most érti az egészet,
közelében enyészet!

Már pihenni illenék,
kellene most menedék.

- Kellemetlen! - lóg orra -,
hiányzik a vacsora!

Rezeg benne félelme,
hol lesz szállás éjjelre.

Nem csoda, ha úgy retteg,
most először késett meg.

Morfondíroz magában:
"Madárszállást már láttam!

Csigavárta! - védelem,
törődnének ott velem!"

Mérgelődik: - Legalább
hoztam volna egy lámpát! -

Alighogy ezt kimondja,
megtörténik a csoda.

Bokrok között meghökken,
fényt észlel a sötétben.

Lassan, félve néz oda:
- Mondhatom, ez kész csoda,

darab égbolt, csillagos,
mit varázslat földre hoz!

Fűszál hegyén kis lámpa, -
világító bogárka.

A figyelme élénkül,
nem is hagyja szó nélkül:

- Ki jár ilyen vak éjjel
kellemetes nagy fénnyel?

- Jánosbogár becs' nevem
szentnek hívnak, jelentem.

- Aranyos vagy, bogaram,
világítod az utam!

S elmondja még fő tervét.
Szép családi kötelék

fűzi drága húgához,
s nem cél nélkül futkároz.

Ő hívja most nagy útra,
merész dolog, azt tudja.

Szállást keres éjjelre,
fényes pénzzel fizetne!

János érti, mit regél:
- Kövek közt az út végén

meghúzhatod magadat,
ott az ajtón nincs lakat.

Ha bekopogsz fáradtan,
csak ad, kinek ágya van!

Kíséri egy darabon:
- Alászolgája akkor!

Egy fénykörrel elköszön,
osztozva az örömön.

S úgy landol el hirtelen
nem kérdi, hogy mit tegyen.

Csiga Csaba szájából
a köszönet késve szól:

- Elfogadnám lámpásnak,
éjszakánként látnának!

Egy gondolat ez éjjel
a fejébe befészkel:

"Az állatban - állítom -
mindig is van szánalom!"

XII. fejezet

Kedves sztori történik:
szállást ad a fürge gyík.
Meglepi a bánásmód.
Lakótársa lesz a pók.
Gyermekkor jut eszébe -
illik újabb mesébe.

Pár lépést tesz, rátalál,
benyit kövek ajtaján.

Felé piheg egy zöld gyík,
fehér kövek jól őrzik:

- Szép estét! A szerencse
vendéget hoz ma este?

Mi járatban, csigácskám,
sötét éj van, lassacskán!

Visszaköszön a csiga:
- Akad itt egy kaliba?

Éjszakára egy kis lyuk,
hol reggelig kibírjuk!

Gyík száján fut nagy sóhaj:
- Ne állj itt az ajtóban!

Csiga Csaba beesik,
minden szavát figyelik.

Úton érte az este,
szállást keres éjjelre.

Nem kívánja azt ingyen,
pénze van, hogy fizessen.

Folytatja a békés gyík:
- Ajtóm neked megnyílik.

Utad nehéz, járatlan,
ne menj tovább fáradtan!

Nálam akad bőven hely,
fizetni meg úgy sem kell.

Fényes pénzed nem kérem,
segítek a szükségen.

Van itt még hely, több ágynyi,
s ablakunkon kilátni.

Biztonságos oltalom!
- szava latba sokat nyom.

Négyszemközt Csaba bácsi
sok mindenre kíváncsi.

Száján a szó kiszalad:
- Szép, otthonos, tágas lak!

Jó neked itt egyedül?
Bajt kerülni sikerül?

Hamarjában a gyík szól,
s ennyit mond a lakásról:

- Kerülj beljebb! Fáradt vagy,
érezd otthon magadat!

Nyolclábú a szomszédom,
itthon van-e, nem tudom.

- A nemjóját! - csiga súg -,
kifogtam a nyolclábút!

Csaba a szót fokozza:
- Fúj! Utálom! De ronda!

Fura szerzet: szőrös láb,
tapogató, mirigy, csáp!

A gyíkocska nyugtatja:
- Elfogult vagy annyira!

Ártalmatlan kis állat!
Szép selyemből sző szálat.

- Egyet se félj! - kérhetem -,
- Nem árt ő a légynek sem!

Alighogy ezt kimondja,
mit látnak a sarokba',

ereszkedik szálán pók,
cselt szövöget és hálót.

Két kő közé feszíti,
mesterműve emberi.

Magyaráz a kedves gyík:
- Nehezemre szó esik,

nálam ő már rég vendég,
nekünk hoz majd szerencsét!

Bajt szerez, ki pókot bánt,
veszedelmet hozhat ránk.

Vadászik az élelmes,
ültő helyben légyre les.

Ne zavarjuk azonban,
maradjon a zegzugban!

- Arról mondjál valamit,
a nagy útra mi is vitt! -

- s hallgatja a másikat,
szívében nagy áhítat.

Csaba nyelve megered,
s fülel a gyík eleget.

Szóról szóra elmondja,
mire készül fess húga.

Konyhában a gondos gyík,
térül-fordul, igyekszik,

s dicséri a vendéget,
kit bátorsága megvédett,

és irigyli őt titkon:
- Én jól megvagyok itthon!

Tesz a szívem akármit,
társaságra is vágyik!

Látogatóm váratlan,
ebédlőmben tálaltam.

Foglalj helyet, vendégem,
enyhítsünk az éhségen!

Füvet adok, ezerjót,
a tücsök cirpel altatót.

Ennyit szívem megtehet,
s hozok harmat cseppeket.

Jó étvágyat! - ennyit mond,
evés után asztalt bont.

Beszélgetnek még kicsit.
Egymásnak azt mesélik,

milyen volt a gyermekkor
hajdanán, rég, amikor

jó volt lenni kicsinek,
s ha bajban vagy, sietnek;

kicsi kezed megfogják
sok veszélyes úton át.

Valamikor réges-rég
elaltatnak gyöngy mesék;

most nincs senki, mint anya,
szép álomba ringatna.

Vagy házából kitekint:
- Merre császkálsz már megint!

Ott terem, ha veszély ér,
nem hagy soha faképnél.

Felnőtt legyek! Azt vártam!
Egyedül és nagy bátran!

- Nekem esnek ok nélkül,
ereimben a Vér hűl.

- Rosszakaróm követhet,
nekivághat köveknek!

- Gyermekkori élményem,
- így a gyík - most mesélem:

- Nekem esnek ok nélkül,
hamarosan kiderül

mérgesnek hisz a buta,
- kezdődik a disputa -

olyan erős a karja,
markában a gyík farka.

Tudhatná, hogy mérges gyík
körünkben nem létezik!

Állatfarmon volna jó,
babusgatna gondozó!

Míg a világ világ lesz,
félelemben tart a nesz!

Hódolnak az ép észnek,
közös nyelvet beszélnek!

Csiga Csaba kap a szón,
s előadja, szívhez szól:

- Kiskoromban, emlékszem,
mamám mondta, hogy éltem.

Gödröt ás a talpával,
elrejt minket - az rá vall -

s meszes héjjal bevonva
éltet a nap sugara.

Mindegyikünk ott nő fel,
külön-külön bölcsőben.

Velem nő a szép burok,
ijedtemben elbújok.

S mert a dolga volt annyi,
azt szokta ő mondani:

- Fiaimat ringatnám,
tiszta szívből, igazán!

XIII. fejezet

Intelem szól, anyai,
miért kell szót fogadni!
Felesleges kutatni:
futnak a sors útjai.
A vándor a szállásán
ajándékot is ígér.

Híven hallgat a jó gyík,
mondana is valamit,

de a vendég folytatja,
szót belé nem fojthatja.

- Egy reggelre gondolok,
jó szüleim boldogok,

elindulok egyedül,
első lépés! Sikerül!

Óvatosan megteszem,
s nem ijeszt meg senki sem.

A szomszédok csak néznek,
s elmondanak "szegénynek":

- Láb helyett talpa van,
a járása hangtalan. -

Házam miatt irigyek,
mi értjük ezt, kicsinyek.

Az anyai intelem
kísér engem szüntelen:

- Ha lemaradsz, ha baj van,
indulj korán, harmattal!

Tartson vissza nagy meleg,
egyél mindig eleget!

Házon kívül búvóhely
biztos, előbb-utóbb kell!

Legjobb az, ha esthomály
kényelmesen otthon vár.

Tél idején óva int:
- Veszedelmes odakint!

Kis házikód kulcsra zár,
kulcsát hordjad magadnál!

Nem bánt, hogyha visszaszólsz,
küzdelmes a csigasors!

Most is hallom tanácsát,
amit sokszor szánkba rág:

- Leskelődik sok veszély:
aki fél, az tovább él!

Csiga-lélek rejtélyét,
hogyha többen ismernék,

megoldódna sok titok.
Intő példa - fajunk fogy!

Kevesebb kár, sérelem
kísérné az életem!

Hallgat a gyík nagyokat,
szó a száján elakad.

Sóhajtozik nyájasan,
mozgolódik, késő van:

- Egek ura! csak ülök,
éjfélt cirpel a tücsök.

Álmos most már mindegyik,
s elindul a fürge gyík:

- Holdsütötte köveken
az ágyunkat megvetem.

Friss ágyat vet magának,
s az újdonsült barátnak:

- Nézd meg jól a négy sarkot,
a holdfény rád álmot lop,

s megvalósul éltedben!
De most gyorsan pihenj el!

- A nemjóját! - megtoldja.
- Bújjunk gyorsan az ágyba!

- Jó éjt! - köszön a gyíknak.
Véget ér egy másik nap!

Köveken a friss moha
feje alatt vánkosa.

Zsúfolt nap volt a mai;
elég végig mondani.

Eső veri, szitál köd,
vén bagoly a fán röpköd.

Egy csigázó kis legény
nedves fűben keresgél.

S a játékos lepkepár,
ahogy egymás után száll.

Jánosbogár világít,
őrként viszi lámpáit.

Szállást adó öreg gyík,
csak a jóra törekszik.

-Minden apró kis eset
hagy benne egy kedveset.

Ha most naplót vezetne,
ez kerülne ma bele:

"Minden sorsnak útja van,
járjuk unos-untalan,

néha biztos, máskor meg
bizonytalan teszed meg!"

Mikor a hold égre ül,
mindkettő elszenderül.

Holnap is kel majd a nap,
akad bőven feladat...

Elsőként a barlangból
lábujjhegyen kioson

korán kelő fürge gyík,
készít finom reggelit.

Nem dolgozik hiába,
a vendégét kínálja:

- Friss gomba, csiga-étek,
ezt itt hagyni nagy vétek!

Neki ül a kis vándor,
csipeget a javából.

Három édes fűszálat
jóízűen elrághat.

- Hát te, miért nem eszel,
karcsúságért éhezel?

- Ügyes nyelvem gyorsan fog
kellemetlen szúnyogot.

Amit kaptál mind megedd,
hosszú út áll előtted!

Pohárkában harmatcsepp,
felhörpinti, s máris megy.

El is köszön: - Áldjon ég,
jól esett a menedék!

Vigyáztál rám jó strázsa,
szívednek van varázsa!

Meglepett az otthonod,
s idegennel megosztod.

Belengi a barátság,
aki itt járt, gondol rád.

Ne kerüld el házamat,
Bozót-szeren áll a lak!

Mindennapi kenyerem,
jóízű a keblemen,

hát vizitre meghívlak,
azt remélem, még látlak!

Ha jó utam célba jut,
visszafelé koszorút -

hozok neked hálából,
homlokodra babérból.

Más nem jutott eszébe:
- "Jót várj, jótett helyébe!"

Esküszöm rá! Ne legyen
Csiga Csaba a nevem!

- Elindulsz hát, csakugyan?
- s búcsúzóul kibuggyan

kicsi könny a szeméből,
mit hálásan kitöröl.

Kövek közül így fut ki
zöld ruhában gyík úrfi.

Hosszú farka csak csapkod,
fűről ver le harmatot,

s közelébe tévedt légy
csökkenti az éhségét.

Mutatja a jó utat,
s követi őt út hosszat,

követi őt, s egyszer csak
magányosan elmarad.

Kövek közt a derűs gyík
hamarosan eltűnik.

Most izgul csak igazán,
mennivalót azt talál...

XIV. fejezet

Útközben hideg rázza,
hőmérőz, van-e láza.
Meglepi az ürgelyuk,
gazdájáról sokat tud.

A szép este még reggel
is eltölti örömmel.

Meg is jegyzi magában:
"Jóbarátra találtam!"

Jön tárt fénnyel az új nap,
házat, ajtót nyitogat.

Harmadnapja barangol,
s edződik a kalandtól:

- Talpon talál hűs hajnal,
kedvet viszek magammal. -

Öreg erdő mellett fut
egy göröngyös dűlőút.

Azon megy most, mendegél,
nincsen nyüzsgés, jól elfér.

Hét mérföldet araszol,
letér mégis az útról.

De az ösvény járatlan,
lábát szedi fáradtan.

Egyhangúan azt rója,
s ördögszekér kórója

a lábába tüskét nyom -
kellemetlen alkalom.

Nagy hirtelen feljajdul,
hamarosan földre hull.

Ledől a rőt avarra,
s nem hozza őt zavarba,

a tüskét a talpából
kiszedi, hogy ne fájjon.

Rossz tüskével elbánik,
szégyenére nem válik.

Talpára köt nagy laput,
egy háromszög alakút.

A mély sebre bőven jut,
s mehet tovább, fő az út.

Védje az út porától,
míg a bajból kilábol.

Sántikálva fél lábbal
meneget az irtásban.

Fájós lába hasogat,
azzal menni még rosszabb.

Nem veszti el a reményét,
s eléri az út végét.

Beismeri hibáját,
mi ebben a tanulság:

Kár elhagyni járt utat,
kitaposott biztosabb!

Megtett útnak mi haszna?
Kutyameleg izzasztja,

csorog róla verejték,
háza súlyos nehezék.

Egyetlenegy vágya van,
menne tovább házatlan;

Meg-megállva sűrűbben,
elfekszik a sűrűben.

Otthagyja az ebédet,
keserű a beléndek,

éhe-szomja kínozza,
mélyről korog a gyomra.

Hétágra süt már a nap
puha fűben hasalgat...

Hanem aztán meglepte,
hogy lyuk tátong mellette!

Sötét a rés, fekete,
jó, hogy nem esett bele!

Meghökken a látványtól,
nem jut szóhoz a vándor.

Kíváncsian belenéz -
barlangnak fest az egész...

...Sárgásszürke kicsi fej
az üregből kikémlel.

Látja ám, hogy idegen,
s fogadja őt ridegen.

Egy haragos ürge szól:
- Tágíts innen a lyuktól!

Ne zavarj a munkában,
vendégre most nem vártam!

Előszobám bélelem,
meleg száraz levéllel.

Nincsen lakás, kiadó,
házad is van, házaló!

Ürge tanya, földbe vájt,
kerüld messze, jó tanács!

Földalatti palota!
Lábad be ne tedd oda!

Csaba egyvégben szaval,
siet a gyors válasszal:

- Ismerlek, te, szószátyár,
földturkáló nagy betyár!

Ennyi idős koromba'
nem voltam ily goromba!

Abból, ha bolond a lyuk,
bolond szél fúj, - mondhatjuk.

Divatba jössz, nagy okos,
prémed fénylő, bársonyos,

keresik a piacon,
hollétedet feladom.

Víz önti el lyukadat,
szorítják majd nyakadat!

A mord ürge hangot vált;
kedves vendégre talált:

- Meggondoltam, meghívlak,
megosztom az odúmat.

Megleszünk mi odalenn;
a kamrában halom szem,

a szobában friss párna,
fényes nappal hűs várna!

"Ilyen zsákmányt rég láttam!
De megjött az étvágyam!"

- mond az ürge nyájasan,
ezt már csak úgy magában.

- Hányaveti, tudod mit,
mondok neked valamit.

Alig vagy egy arasznyi,
a modorod paraszti,

de nagyot tudsz mondani!
Kár is lenne tagadni,

a változást megérzem
mézes mázas beszéden.

Megbotlott nyelv léha,
de igazat szól néha!

Sejtem, hogy lenn nem éden
s fondorlattal lesz végem!

Keressél hát más kölköt,
engem sem gólya költött!

Benned végleg nem bízok!
S elhúzza a gyors csíkot.

Meglepődik az ürge,
ideje sincs, hogy tűrje,

héja köröz mindenütt,
társának szól ürgefütty.

Fürge koma haraggal
eltűnik a nagy lyukban.

XV. fejezet

Levegőben veszély lóg;
drámai a monológ.
Fordulópont, gyógyul seb,
az élet az erősebb!

Morfondíroz csigafi:
- Megér ennyit egy lagzi?

Visszafordul, gondolja,
várja őt az otthona.

- Legjobb volna otthon csak
bozótbeli kicsi lak!

Feje fölött tört ág lóg,
fura csiga monológ

veszi most a kezdetét.
Azt hiszi, hogy itt a vég:

- Idegen a nagyvilág,
jártam Tolnát s Baranyát!

Jaj, de fura állapot!
De nehéz a vándorbot!

Érnek a sors próbái,
s elég nehéz kiállni.

Ellenséges a világ,
nem is érti, aki lát,

minek a nagy sietség,
lesz ott úgyis sok vendég.

Részemről volt nagy hiba,
elindulni lagziba!

Házba húz a nagy bánat,
mért nem kaptam én lábat?

Miért lettem lábatlan,
ha másiknak több is van?

Irigylem a százlábút,
rövid neki minden út.

Ugrásában a béka,
bámulatos atléta.

Négy belőle nagy haszon,
nem csúsznék a hasamon,

de kettő is messzire
most könnyedén cipelne.

Nézd a gyíkot, hogy kúszik
a járása szinte sikk!

Odaadnám fél házam,
lennék inkább házatlan!

Csak vinne most egy-két láb,
s odaérnék hamarább!

A nagy gondban fő feje,
s filozofál őkelme:

- Kívánságom volna még:
mint a szöcske, ugranék,

mért nincs szárnyam, röptető,
irigykedne száz felhő,

nézhetném a magasból,
a madár hogy, araszol.

Szárnyas csiga! Szép látvány!
Repülnék a lég hátán!

Házam is csak mire jó?
Meszet égetni való!

Elszomorít örök tény,
lábra kapni nincs remény!

Morfondíroz magában:
"Fura dolgokat láttam!"

Itt a földön azért él
annyi állat könnyedén

- egyértelmű a nézet -
ellátja a természet,

szép szerepet betöltsön
emberek közt a földön!

Harkály kopog ti-ti-tát,
jelöli a beteg fát,

de csőr nélkül hiába,
fejét verné a fába.

Jól szalad a gyáva nyúl
agár elől, s boldogul.

Zöld a béka, leveli,
magát vízbe vetheti.

Szarvasnak van agancsa,
szegre ő sem akasztja.

Teve hátán ott a púp,
valóságos ivókút.

A gyanútlan áldozat
pókhálóra ráakad.

A sündisznó - tűpárna,
magát de jól álcázza,

tüskés hátán falevél,
gömbölyödik, hogyha fél,

s ha gurul a tüske-vár,
az ellenség odább áll.

Csak én vagyok nyomorék,
Jobb lenne, ha nem volnék!

Rám döntöm a házamat,
Aztán holtan találnak!"

Érző szíve megijed,
hogy gondolhat ő ilyet.

Magát így vigasztalja:
- Sok beszéd, sok az alja!

Méltatlan a merénylet!
Nagyobb baj már nem érhet!

Szerencsétlen gondolat,
ilyen döntést nem hozhat:

- Halva született ötlet,
okos ember lesz bölcsebb!

A természet törvényén
nem fog ki az én elmém!

Csigabánat szétfoszlik,
nem kísérhet célpontig!...

XVI. fejezet

Tornyosul az akadály.
Rá még mennyi kaland vár!
Oktatja a vakondok,
élvezi a kalandot.

Elcsigázott annyira
nem gondol már lagzira.

Szarvaival hátra bök,
s a szemére álom jött...

Félálmában felriad,
megzörren a kis ablak.

Úgy érzi az ebadta,
mozdul a Föld alatta.

Talpa alatt föld mozog,
nem tudja, hogy mi az ok,

nem fogja fel józan ész,
azt hiszi, hogy földrengés,

Világvége, temetés.
Ugyanakkor remeg és

tágra nyitja botszemét, -
bizonyára ellenség.

Alatta föld, egy dombnyi,
hirtelen kezd mozogni.

- Inába száll bátorság,
hihetetlen, amit lát.

A földkupac tetején
hunyorgat két kicsi fény.

Halkan motyog magában:
- Csak megnézem, hadd lássam!

Megszólal a földtorony,
vaksi vakond így orrol:

- Mi járatban, csiga úr?
Fényes nappal kirándul?

Csiga Csaba beszámol,
elmond mindent útjáról.

S elmondja még négyszemközt:
- Örülök, hogy érdeklődsz!

Gondolkodik a vakond:
- Súlyos most a csigagond,

csak jót akar, aki szól,
lemaradsz a lagziról.

Megnősz, mire odaérsz,
az ingeden szakad férc.

Megfutamodsz? Visszamész?
Mennyi utad kárba vész!

Ismeretlen, vakvilág,
annak is gond, aki lát!

Csaba félbeszakítja:
(leplezetlen a titka)

- Utat mutatsz látónak?
Föld felett is bátor vagy?

Nem gondolod, öregem,
a szád sokat szövegel?

Nincs meleged? Úgy láttam,
nyáron is jársz bundában!

Most is hordod, éven át
nyűhetetlen szőr-kabát.

Föld alatti remete,
alagútban a helye!

így oktat a csigafi,
s az igazságot mondja ki:

- Nevetséges! - szól szava -,
hátra van még a java!

Majd a döntést rábízza:
- A friss túrás vár vissza! -

Hebeg, habog vakondok:
- A föld alatt maradok!

Marad a zug, s ártatlan
rovart lesek járatban.

S egyre többször pislákol
alig lát már a naptól...

Csaba megint egyedül,
s nagy gondjában elmerül.

Azalatt megy, mendegél,
úgy érzi, hogy nincs veszély.

Eszébe jut utólag,
mit mondott a vakondnak.

Jámbor jószág egyébként.
Igaz, semmi nem történt,

mint annyiszor célt téveszt,
s az időből ennyit veszt.

Egyszer túl lesz bún s bajon,
jöhet-mehet szabadon...

Látnivalót nézeget,
kémleli a kék eget.

Parányi pont, fekete,
libeg-lebeg felette.

Tágra nyílik a szeme,
mintha madár intene.

Piros lábú, szép vitéz
a magasból körülnéz.

Lesuhan a mérges szárny,
s fülét üti hangfoszlány.

Meglepődött arcot vág:
- Errefelé ritkaság!

Veszedelmet, azt sejtet,
elfogja a rémület.

Megremeg a lába ina,
csoda lesz, ha kibírja...

XVII. fejezet

Rátalál az utolsó,
legnehezebb buktató.
Gólyamadár fenyeget,
várt rá eddig eleget.
Mint a cserkész, résen van,
kerüli a végső baj!

Nagy gólya áll fél lábon,
vadászik a határon.

Megismerni őt bárhol:
a madarat tolláról!

Közeledik feléje,
minél előbb elérje.

Örömében kelepel:
- Messze még a Zöld Hotel!

Igyekezzen, csiga úr!
Egyedül is boldogul?

Csigahúsra tennék szert,
az nyugtatja az embert.

Szemlátomást bűvöli,
piros csőrét ráölti:

- Abra - dabra - abraka,
csigahús a vacsora!

Fogát feni jó madár,
tátva már a csőrös száj,

telhetetlen odakap,
rúgkapál a jó falat,

szerencsére nem talál,
s elgurul a tele tál.

így szalaszt el valahogy
finom éti falatot.

Csiga helyett fadarab,
amit szája szétharap,

s ropog erős csőrében,
pórul járva ő érvel:

- Mérges vagyok! - kelepel -,
jövök érted majd reggel,

s a nagy túra véget ér,
nem állok jót házadért!

Vészjóslóan fenyeget:
- Nem felejti ezt Kelep!

Mondanám még mit láttam,
óvakodj a világban!

Katasztrófa közeleg,
sújtja majd a tömeget!

Nem késnek a válasszal:
- Tudom, szíved jót akar!

Híres vadász barátom,
sasszemed van belátom.

Hírnevedet sajnálom,
kerülnélek a nyáron.

Becsületes egy nevem
étlapodon szerepel.

Ismerlek én közelről,
s a szép álmom romba dől,

ha kiderül, itt a vég;
azt akarod, gyilkos légy?!

A vízparton mély hangon
béka brekeg, kuruttyol.

Mire gondol brekeke?
Legyet el nem engedne!

Csaba is jól ismeri,
hangja segít is neki...

Egérutat most nyerhet,
cipelve a nagy terhet,

s a lét bele lelket önt.
Gólya madár elköszön:

- Számodra nagy szerencse,
béka hív, teremtette,

adta teremtette, brek,
brek, mit hallok, emberek!

S kelepelve odaszól
Csabának a magasból:

- Evés közben az étvágy
megjön! - űz gúnyt Hosszúláb.

- Segítek a bajodon!
Jó a szívem, haverom!

Ki a veszélyt keresi,
vesztét hamar megleli!

Csap nagyot a szárnyával.
Gólya-veszély múltával

nyilatkozik kis hősünk:
- Nagy ritkán mi is győzünk!

Rászedne egy kis kölyköt!
Engem sem gólya költött!

Gólyamese, gólyahír,
igazságot sose bír!

Híres madár az a kár,
állandóan macerál!

Még hogy híres! ? Istenem,
hírnevedet ismerem!

Fejem felett veszély lóg,
kikerülni van-e mód?

Magában zord harcot vív,
s helyesel a csigaszív:

- Nem szép dolog mondhatom,
cserben hagyom jó húgom!

Falat sem jut, morzsányi,
éden-szomjan itt állni!

Napok óta talpam ég,
egy árnyékos menedék

jót tenne most énvelem,
elrejtene nesztelen.

Csigamenet lelassul,
s végül megáll konokul.

Barátunk egy fa mögött
egyfolytában hümmögött:

- Fájdalomból annyi ért,
megszenvedtem az útért!

Valósággal remegtem
lázzal egész testemben.

Kitört rajtam a pánik,
ki kell bírnom odáig!

Benőtt a lágy fejemen.
Itt az idő döntenem!

Vagy megyek a lagziba,
- vita nélkül - vagy vissza!

Itt gubózom naphosszat,
ez aztán a legrosszabb!

Önsajnálat... monológ...
A ló lába csak kilóg!

Szégyenszemre meghátrál?
Örülni kell baj múltán!

- Már túl vagyok, úgy érzem,
a legnagyobb veszélyen.

A kétségem eloszlik,
kitartok a végpontig!

Láthatatlan erő hív,
súg nekem most valamit:

"Kinek nincs a fejében,
az lábával éri el."

- Eszem sose felejtse:
Bátraké a szerencse!

XVIII. fejezet

Mesél a kis fabula:
kellemetlen - megtudja -
él közeli rokona,
s még háza sem volt soha.

Erőt gyűjt a mihaszna
az utolsó rohamra...

Felejti az éhségét,
torony irányt jól kilép,

kies réten keresztül
fáradtsága megenyhül,

már gyakorlott utazó,
még napestig utat ró.

Csigatempó szapora,
miért lógna az orra?

Gazdag mezőn halad át,
keres majd jó vacsorát.

Néhány lépést alig tesz,
s a fű között észre vesz

egy hasonló jószágot,
ilyent még csak most látott.

Alig hiszi, amit lát,
nyújtogatja a nyakát.

Nézne rögvest tükörbe:
- Kivel tévesztem össze?

Nézegeti szemével,
esze addig nem ér fel,

tapogatja szarvait:
- Magamfajta, hasonlít.

Mily művészi utánzat,
de nem látok kis házat!

Minő látvány, házatlan,
hozzá képest váram van!

Száján mosoly szétszalad:
- Kúszó-mászó, te ki vagy?

- Csiga vagyok, mezei!
Házamat ki keresi,

nem találja meg rajtam,
nem tudom, hogy hol hagytam!

- Akkor hiszem, ha látom!
Hol a házad, barátom?

És nagy hévvel magyaráz:
- Csiga hátán, ha nincs ház,

nem csiga az, egy pára,
s nem való e világra,

szerencsétlen halandó,
mi közénk az nem való!

Míg belőle szó árad,
meghökken a kis állat.

Szája széle legörbül:
- Így születtem héj nélkül!

A természet olykor csal,
spórolgat a mészhéjjal.

Hidegvérű csiga vagy!
Rokonságod ne tagadd!

Hajléktalan, gondolod,
s csúfolni van jó okod?

járókelők megnéznek,
alig hisznek szemüknek,

s kiabálnak utánam:
- Mondja, maga házatlan!

Felkiált az esztelen:
- Jaj, de ronda, meztelen!

Csigaházra rámutat:
- Rám férne ily, szerény lak!

Nem telelnek föld alatt,
lennék gazdag, boldogabb!

Csaba penget húrokat:
- Nem kívánsz te túl sokat?!

Hasonló a világom,
s egyebem a világon

házon kívül nekem sincs,
olyan, ami neked nincs.

Számtalan a garázda,
betörnek a házamba.

Gazdagnak hát ne tekints!
A boldogság - ritka kincs!

Ha szomszédom háza ég,
miért ne segítenék!

Ingerli a hallgatót,
magába fojt újabb szót.

A házatlan, - nincs mentség,
így önti ki keservét:

- Te panaszkodsz, mit szóljak?
Jaj, de sokszor megszólnak!

Ellenségem itt annyi,
barátom sincs igazi.

Hozzám süni-tüske fér,
folyik is a csigavér.

Panaszom van, emberek,
földön sok bajt szenvedek,

a föld alatt kevesebb
súlyos veszély keres meg.

Néhány társam nem is rest,
földbe mászik egyenest.

Fejem fölött, ha baj van,
mosolyognak nagy vígan.

Hiába is pörölök,
pálcát törnek a fölött.

Csigaházban élni jobb!
Mondhatok még több okot?!

Homlokán a mély redők
vigasztalják csupán őt:

- Meddig kell még házatlan
bújnom el a bánatban?

Rátarti a jó rokon,
szemtől szembe szónokol:

- Jó a kérdés, találós,
nem vagyok én holmi jós!

Azt mondja a szekeres,
kákán csomót ne keress!

A természet skót sokszor,
máskor sokat pazarol.

Indulnom kell, ideje,
te miattad kések le.

Esküvőre meghívtak,
s közeleg az ünnepnap.

Fontos okmányt ír alá:
"Szentesíti!" mondaná.

- Örülök, hogy láttalak,
keresd meg a házadat! -

A sorsával kibékül,
látja, nem jobb ház nélkül.

Nem fűti már panasz-láz:
- Annyi szokás, ahány ház!

Házas csiga - meditál,
szedi lábát szaporán.

Ott marad a kis jószág,
s érthetetlen arcot vág.

Nem érti, a rossz rokon
mit vehetett így zokon...

XIX. fejezet

Összegzi a napot.
Benne de sok jót hagyott!
Eszébe jut még este,
több barátja kérlelte.

Készülődik új este,
fekvőhelyet keresne.

Eleget ment őkelme,
puha ágyat ölelne.

Sűrű bokrot sokat lát,
erdő szélén ver tanyát.

Megveti a fűágyat,
hosszú útján elfárad.

Holdvilágos éjszakán,
levél alatt szunyókál.

Hunyva tartja a szemét,
fárasztó az ébrenlét.

Rágondol a napjára,
veszélyesnek találja:

"Vendégségbe ürge hív,
nem bolond a csigaszív,

latolgatja vakondok,
az utamról mit mondok.

Kelep támad nagy garral,
s nem válunk el haraggal.

Friss békára fáj a foga,
nincsen csiga-vacsora.

Ház nélkül él rokonom,
érthetetlen, korholom.

Idegeim borzolja,
csinos házam megszólja."

Gondolatkör bezárul,
pillanatra elárvul.

Késő este egyedül,
gondjaiba szenderül.

Úgy érzi, hogy ezúttal
elégedett az úttal.

Csupa zöldből levél-ágy
szellő-kezek ringatják,

s nem jön álom szemére,
az útja jár eszébe:

"Mit szólnak az emberek!
Esküvőre hívtak meg,

s keresztelőn fogadnak!
Aki késik, jaj, annak!"

Szégyenkezve gondol rá:
"Tarthatom majd víz alá

testvérhúgom gyerkőcét,
s balgaságom nevetnék!

Kérdőre von kis húgom,
az illemet nem tudom!

Szavamat kell állani!
Várnak vissza társaim.

Mit mondok majd őnekik,
butaságom nevetik?

Beállítok megtörten,
s hallgatok majd nagy bölcsen?

Mit mondok a lagziról,
ha sünszomszéd odaszól?

Csiga Csaba nagy legény!
Adott szava mit sem ér!

Felesleges utat rótt
az ördögnek tartozott!"

Elmarad az ígért sajt,
kis egérnek mit visz majd.

Hangyának kell jó morzsa,
egyszer biztos jóllakna.

Szomszédja a derék sün,
a semminek nem örül.

Lakodalmi kóstoló,
többieknek volna jó!

Szinte száll a sok óhaj,
hát hangosan megszólal:

- Éget most a nagy szégyen,
csoda lesz, ha túlélem!

Nehéz a súly vállamon,
szavamat kell állanom!...

XX fejezet

Nyugtalan az éjszaka,
egy kis süni zavarja.
Negyedik nap reggele
izgalommal van tele.
Három veréb csiripel,
s nem szolgálnak friss hírrel.

Hold világol idelenn.
Látja, hogy egy idegen.

Hold világol odafönn,
hallja hogyan szöszmötöl

bokor alatt valami,
s fülének rossz hallani.

A szuszogás bosszantja,
már régóta alhatna:

- Éjek éjén ki zavar,
miért zörög az avar?

Hamarosan kiderül,
a csalitban mama-sün,

soká néma lesben ül,
moccanatlan, egyedül,

s jó falatot zsákmányol,
most jön haza portyáról.

Szaporázza lépteit,
szájában visz reggelit.

Gondoskodó, hű fajta,
az anyai szív hajtja.

A sünt rejti egy bokor,
végre újra csend honol.

Csak egyetlen gondja van;
szól még egyszer morcosan:

- Felkelőben már a nap,
végre én is nyugodjak!

Álom karja elringat,
holnap ébred fényes nap!

Alig alszik valamit,
rózsaszínben pitymallik.

Nyugtalan a csigaágy,
ébred benne kalandvágy.

Jár-kel már az erdő-nép,
rejtekéből hát kilép...

Tudja, múlik az idő,
korán reggel áll elő.

Fürdőt vesz a harmatban,
talpát keni balzsammal,

megmozgatja tagjait,
alig eszik valamit.

Útra készen őkelme,
nehéz túra előtte.

Tetszik neki szerfölött,
s azt gondolja jól döntött:

- Ami késik, nem múlik!
Kis húgom már aggódik.

Csodát teszek, túlélem,
kijár nekem egy érem!

..Jókedvűen poroszkál,
s feje fölé veréb száll.

- Három veréb, hat szemmel
nézi terhem, cipelem.

Egyik rászól, csipcsirip:
- Cserben hagyta húgát is! -

Esküvőre indult el,
s csigafiút keresztel!

Másik fecseg, csipcsirip:
- Talán bizony magot csíp?!

A vén csuri folytatja:
- Mire való sok strapa?

Hősünk bizony neheztel:
- Csirip, csirip, szemtelen,

bolond beszéd, ráhagyom,
nem segít a bánaton.

Úgy csiripelsz, ebadta,
mintha ingyen mag jutna!

Szeleburdi, szemtelen,
osztozkodj a szemeten!

Vén veréb vagy, ijedős,
ugrabugrálsz, te kis hős!

Megzörren a bokorág,
szűk lesz nekik a világ.

Erre a vad verébhad
ösztönösen szétszalad.

- Ezt mindig is utáltam,
kiabálnak utánam.

Jár a szája gyereknek:
- "Vaskapuhoz veretlek!"

"Csigabiga gyere ki!"-
csalogatón verklizi.

Mező hosszat kísérnek,
tejet, vajat ígérnek.

Ablakom, ha nem nyílik,
égő házam említik.

Buta gyerkőc tréfát űz.
Ha tesznek rá, ég a tűz!

Pedig ő is teremtmény,
jó sors hordja tenyerén!...

XXI. fejezet

De gyors hüllő, pikkelyes!
Ilyen helyen mit keres?
Nagy újságot híresztel:
közelben a Zöld Hotel!
Hotelben a svédasztal
traktálja jó falattal.

Delelőn jár már a nap,
alaposan elfárad.

Az ereje egyre fogy,
tikkadt nagyon, s nem nyafog.

Viszi házát - különben -
teszi foggal, körömmel.

Ungot-berket bejárja,
szert tenne egy hű társra.

Menni, menni egyedül,
beszélgető társ nélkül.

Kísérhetné útitárs,
könnyebb lenne a poggyász.

- Ha valami bajom van,
hírt is adna énrólam!

Amint így-úgy tűnődik,
rátalál egy élénk gyík:

- Nézd a célod, ott látni,
utad rövid, dobásnyi!

Csigalépés csak néhány,
ott zöldell a hotelszárny.

Elfelejtem mondani,
kellemes lesz a lagzi.

Híresztelik annyira,
az évtized lagzija!

S mintha volna pajkos csíny,
elrejti a terepszín.

Csaba feje így főhet,
elmarad a köszönet.

Erőt gyűjt a mihaszna:
- Tehát végső iramra!

Hosszú útját míg rója,
száján most kel víg nóta.

Most fennhangon dalolgat
maga írta dalokat:

- Csiga Csaba hős legény,
hamarosan odaér.

Most már tudja, mért mászik,
elkerüli a pánik.

Andaloghat, elvégre,
megérkezik estére.

A nyugalma hallatlan,
s befordul a kanyarban.

Mutatja az úti jel,
s feltűnik a Zöld Hotel.

Útja végén látja ám,
más is arra sántikál.

Mást is hívtak, nemcsak őt.
Közel ezer tekergőt

számlál meg a tisztáson,
s fára mászik, hogy lásson.

Tágra nyitja botszemét,
özönlik a vendégnép:

- Uramfia! Sok csiga,
hogy fér el a lagziba! -

Mire fáról földet ér,
naplemente odaér.

Gyönyörű a napszállta,
rózsaszínben találja,

s alkonyati ég alatt
csiga csapat jól halad.

Az alkonyat fényében
csigák szíve gyorsan ver.

Csigaházak pirosban
égnek sűrű sorokban.

Csigatempó szapora,
egyszerre ér mind oda.

Nyitott kapu, bejárat,
vendégsereg befárad.

De hosszú a csigasor!
Az ajtónál mind sorol.

Három násznagy hajbókol,
s nem tágít az ajtóból,

köszönti a vendéget:
- Isten hozta önöket!

Míg lehull az út pora,
tenyérbe csap parola.

Ismerkedik a násznép,
elmondják, hogy ki honnét

jött a híres lagzira,
s indult el a nagy útra...

Vendéget a svédasztal
finomsággal marasztal.

Rajta finom eledel,
mindenképpen enni kell.

Sóváran áll asztalhoz,
mit gusztusa szóba hoz:

- Mennyi itt a jó falat,
éhes bendőm jól lakhat!

Szorgalmasan nekilát.
Evés közben az étvágy

lankadatlan, egyre nő,
hasának él sok evő.

Szomjas vendég iddogál,
sűrűn koccint a pohár.

A lámpában ég a láng,
együtt áll a sok falánk.

A násznagy most parancsol:
- Emeletre fáradjon

fel a tisztelt sok vendég,
kezdődik az ünnepség!

XXII. fejezet

Várakozás véget ér,
végre együtt két testvér!
Együtt van a sokadalom,
kezdődhet a lakodalom!
Mesebeli házasság
fogadja pap áldását.

Emeleten színterem,
esküvő lesz odafenn,

csigalépcső odavisz,
mennyezeten csigadísz,

csigalépcső felvezet,
azon járni élvezet.

Csigaszalag le-lelóg,
kacskaringós furamód.

Csigavonal körbe húz,
csigakerék, rajta húsz,

ragyognak a fényárban.
- Ilyet én még nem láttam!

Érdemes volt, esküszöm,
azt a sok bajt eltűrnöm!

Szívecskéje dörömböl,
könnyezik az örömtől.

A kishúga meglátja,
megérkezett a bátyja:

- Feltűnt, ahogy belépett,
jaj, de csinos legény lett!

A keblére öleli,
a találka szívbeli.

Leporolva poros út,
fáradt bátyja szóhoz jut:

- Gratulálok, boldog légy,
kísérjen a hosszú lét!

Elfelejtem, te szent ég,
kezemben az ajándék!

Homlokára csókot nyom,
s megöleli másodszor!

Gyökeret ver most lába,
a menyasszonyt csodálja.

Csiga Csilla gyönyörű,
körülötte csend, sűrű.

Csiga Csilla, kishúga,
ragyog rajta a ruha.

Öreg bátyja csodálja,
lány a mustrát kiállja:

menyasszonyi a fátyol,
örökölte anyjától,

földig ér az uszálya,
úgy hullámzik utána,

csupa csipke, csupa hól,
koronája mirtuszból.

Lábán fehér topánka,
szikrát szór a bokája.

Nyaka tele gyöngyökkel,
minden kis fényt visszaver.

Kerekedik kis szellő,
rezeg kezén legyező,

csuklóján csüng bokréta,
feldíszített csokréta.

Karcsú derék, piros arc,
ennél szebbet mért akarsz.

- Szemrevaló menyecske,
férje jár csak jól vele!

Hol a férjed kis mátkám?
Már szívesen láthatnám!

- Most lép be a terembe,
hogy húgodat elvegye!

Frakkot visel, feketét.
Köszönti a sok vendég.

Falat kenyér, jó ember,
kenyérre is kenhetem!

Ismerd meg az uramat,
mától fogva sógor vagy!

Majd egymást a két férfi
- kitartóan vég'méri.

Gyorsan kezet nyújtanak:
- Örülök a tanúmnak!

S kedves hátba verést kap.
A szavai dadognak:

- Örülök a húgomnak,
hogy ily, derék férjet kap!

Jókívánság, szívből jön,
de sok kell az örömből!

Szépen szóló csigakürt
betölti a fényes űrt...

Elindul a jegyespár,
várja őket az oltár.

Koszorúslány fodrot visz,
rózsaszínben mind a tíz.

- Ilyet én még nem láttam,
ragyognak a fényárban!

Kezdetén a mennyegző,
ünneplőben férfi s nő.

Sündörögnek kis csigák,
az esketést csodálják.

Tetőfokon már a láz,
érdeklődést felcsigáz.

Elcsendesül a terem,
rájuk figyel minden szem.

Moha-oltár előtt áll
karonfogva ifjú pár:

menyasszony és vőlegény,
a szemükben örömfény.

Esküszik a csigafi:
- Holtomiglan! - mondja ki.

Esküszik a szép ara:
- Holtodiglan! - válasza,

és a boldog igenre
könnybe lábad a szeme.

Megpecsétli a frigyet -
apró csókot kap tízet.

Megsiratja a násznép,
szemét törli - hű, de szép!

Inti őket csigapap,
dolgozzanak nap mint nap.

Erősödjön puha test,
egy se legyen lusta, rest!

Mától kezdve házasok,
közös minden előjog,

két házuk van, szent dolog,
együtt kell majd lakniok.

Már a világ is tudja,
hova mennek nászútra.

Hites társa követi,
ígéretet tett neki,

s csak örömmel, lesz tele
a boldogság szigete...

XXIII. fejezet

Vőfély mondja: estebéd,
s irányítja menetét.
Asztalon a bő menü,
felsorolni sem könnyű!
A zenekar rázendít,
alkalomra várt eddig.

Készülőben az étek,
csigázza a vendéget.

Küszöbön a vacsora,
eszem-iszom lakoma.

Jó illat jár s utána
mindnek csordul a nyála.

Jönnek már a szakácsok,
s lakodalmi fogások.

Vőfély perdül elibük:
- Elkészült a fő étkük:

fűlevesben tészta nagy,
bosszantja a szakállat.

A jó násznép lesben ül,
vőfély újra kiperdül:

- Szúnyog lába kirántva,
azt akárki imádja.

Ha mindenki hozzáfér,
üres marad a tányér.

Szakács kezén újabb tál,
középre a vőfély áll:

- Csigatészta, bő menü,
- vélemény egyöntetű -

"ahogy esik, úgy huppan"
helye lesz a gyomorban!

Pincér sorol ajtóban,
bort gurít be hordóval.

Vőfély uram folytatja:
-Isteni a zamatja,

tüzes, nyalós, kék cseppek,
utána bíz, epednek.

Összeszalad édes nyál,
éhgyomorra ne igyál!

El-elhalkul a zsivaj,
az étvággyal nincsen baj.

Vőfély kurjant is olykor:
- Fogyjon az a finom bor!

- Remélem, nincs olyan itt,
ki nyálával jól lakik,

de olyan sincs, ki nyálát
nyeli, s ott hagyja tálát.

Bejelenti a vőfély:
- Útban van a sütemény!

Három cukrász tálakkal
édességet felvállal.

Vőfély uram folytatja:
- Kinek mi a sóhaja,

leveles a pogácsa,
sajttal hintett, nincs párja,

rétes nyúlik jó hosszan
mákosan és túrósan,

fehér habbal eperszósz,
ugye finom, na, mit szólsz?

Valóságos fesztivál,
jó étvágyat garantál!

A lakoma fénypontja
emeletnyi krémtorta.

A menyasszony szeli fel,
nem húz ujjat senkivel.

Kiméri az adagot,
ülhet vissza, ki kapott.

Édes éhes valahány,
maszatos az apró száj.

Egyik-másik tíz ujjal,
a tortába belenyal.

Mit kínlódna villával,
hisz azzal sem hibátlan!

Nem érti a menyasszony,
miért nem fogy el a sor,

mert sok beáll másodszor,
hátha jut a tortából.

Megegyeznek szépecskén,
nincs harag e szép estén.

Tányérjukra ismét ád,
s köszönik a repetát...

Kóstolónak is marad,
hazavinni abból ad...

Kezdődik az igazi
háromnapos nagy lagzi!

Rázendít a zenekar.
kezdenek a nyitánnyal.

Csodálatos muzsika
a szíveket megnyitja.

Táncmester mond igent rá:
- Húzzák most a talp alá!

Csigák fülét nem bántja,
ha rezeg a dobhártya.

Akkora a forgatag,
hely egy tűnek sem akad!

Vőfély uram kurjongat,
biztatja az urakat:

- Zenebona, áll a bál,
jó annak, ki közénk áll!

Zenebona, vigalom,
jókedvemet itt hagyom!

Szabad a tánc, cifrázat,
most mindenki cifrázhat!

Három a tánc, barátom,
mindhalálig! - ajánlom!

"Minden zsákra akad folt,
kire vászon, kire gyolcs."

Megfogadják tanácsát,
mint forgószél, úgy járják.

Forog velük a világ,
s elfelejtik száz baját!

XXIV. fejezet

Fergeteges forgatag,
a rossz csontok ropognak.
Csigasógor jól mulat,
zenekarral dalt huzat.
Részeg csiga szájára
erős lakat jól járna!

Három éjjel, három nap
talpon van a csigahad,

talpon van a csigahad
csigamódra táncolgat,

most lehet csak mulatni,
csápokat ki s behúzni.

Szíves szóval a gazda
a násznépet ott tartja.

Három éjjel, három nap,
egyfolytában mulatnak.

Három fényes virradat,
vendégsereg hű marad.

Aki kidől a sorból,
asztal alatt bóbiskol...

Csárdást húz a zenekar,
a csiganép jól kavar,

táncra perdül valahány
hosszúhajú csigalány,

fiú is mind táncot rop,
rezegnek a csillárok,

lábujjhegyen pörögnek,
csontja ropog öregnek.

Kicsi most a csigaház,
kirúgják az oldalát.

Épületes a látvány:
csigafürtös csigalány!

Táncra kéri egy vendég,
ki folyton csak lábra lép,

és ezt teszi hetedszer.
A nő joggal neheztel:

- Minek jön a lagziba,
érzéketlen facsiga?! -

Nem késnek a válasszal:
- Tánciskolát nem jártam! -

Folytatja a táncos hölgy,
s a legényre nyelvet ölt:

- Letöröm a szarvait,
lépten-nyomon megtaszít! -

- Elnézését szép hölgyem!
Odább is áll megtörten,

s otthagyja őt egyedül,
ezzel csorbát köszörül.

Kellemetlen a szégyen:
- Ilyet én még nem értem!

Botcsinálta botlábú,
táncra jobb egy rossz bábu!

Hajnali a hangulat,
Csaba sógor dalt huzat.

Kerekedik jó kedve,
csordultig telt meg szíve.

Kiönti, mi benne van,
lelkén könnyít egy szép dal.

A zenekar előtt áll,
rezes banda muzsikál,

sikeres a hangpróba,
bankót húz a vonóba.

Hallgatják a vendégek,
roppant tetszik az ének:

"Csak azt mondják, nincs székem,
úrnak sincs szebb, mint nékem.

Szék nekem az árokpart,
ott ülök, míg kedvem tart.

Csak azt mondják, nincsen nőm,
véget ért a kimenőm,

sej, az lesz a galambom,
kinek száját csókolom.

Csak azt mondják, házam van,
jobb házban, mint házatlan.

Bezárom az ajtaját,
a boldogság járja át."

Tapsolják a kis csigát,
ismétlésre biztatják.

Már kórusban száll a dal,
a magasba felszárnyal:

"Csak azt mondják, azt mondják,
rátartiak a csigák.

Fiatal a menyasszony,
vőlegényhez épp' passzol."

Na, még egyszer, hadd halljuk,
mindannyian daloljuk:

"Csak azt mondják, azt mondják,
rátartiak a csigák.

Vőlegény és menyasszony
házasodik tavaszkor!"

Fölösleges minden szó,
nagy legény a mulató.

Megtapsolják énekét,
s rá koccint a vendégnép.

Ő is pohár után nyúl,
ám megmarad józanul.

Nyakló nélkül néhányan
isznak tele pohárral...

Egyik csiga kapatos,
csigaházra rátapos.

Felöntött a garatra,
útja bizony gacsiba.

Egyenesen hogy menne,
keresztbe áll botszeme.

Lába alatt talaj ég,
bámul rá a sok vendég.

Fényes nappal alig lát,
forog vele a világ,

s míg javában áll a bál,
féktelenül kiabál:

- A borban az igazság!
Hitvány nép a csigaság!

Az első icce sem drága,
a tizedik is járja!

Előle csak kitérnek,
s hosszú böjtöt ígérnek.

Tenni kéne valahogy
a szájára lakatot.

Nem bírja már józanul,
egyensúlya felborul,

égnek állnak szarvai,
hejehujáz - hallani:

- Én nem vagyok hukk... részeg,
hogy ezt mondd hukk... ki kért meg?

Szemenszedett hazugság,
hukk... ki bennem ittast lát.

Ki rólam hukk... állítja
az estét hukk... átitta!

- Józan vagyok hukk... mint tán
ma született hukk... bárány.

Hukk... mindenki tántorog,
hű, hukk... száraz a torok.

Hozzatok hukk... poharat,
hadd oltsam hukk... szomjamat!

ül a jó nép csendesen,
s nem mozdul meg senki sem,

szemlesütve fordul el,
s üres marad borkehely.

Részeg csiga poharát
emelgeti s duplán lát:

- Hihetek hukk... szememnek,
rám poharat emelnek?

Egyhuzamban csak beszél,
hordja, fújja, mint a szél.

S ott kepesztet, hónalját
jó erősen megfogják,

négykézlábon igyekszik,
szűrét bizony kiteszik!

Egyik vendég megjegyzi:
- A közmondás is jelzi,

tele tejes fazéknál
hűtlen macska kárt csinál!

Megtoldja még a másik:
- Kis esze is hiányzik!

Olyan részeg, mint a csap,
s mondja magát józannak!

A harmadik magyaráz:
- Égesse meg magas láz!

De nagyok a vétkei,
saját népét szégyelli!

XXV. fejezet

Csaba felnőtt, komoly már,
eladó lány után jár.
Tetszik neki egy szőke,
ígéretet kap tőle.
Megismeri szüleit,
egyezségük megkötik.

- Forró már a hangulat,
csigasógor jól mulat.

Morfondíroz magában.
- "Házas" csiga magányban?

Hegyezi a szarvait,
észre vesz tán valakit.

Sok a csinos hajadon,
pártában ne maradjon!

S ne maradjon agglegény,
ki él anyja kenyerén!

Azt az egyet keresi,
ki hitvese lesz neki.

Aki méltó feleség,
s neveli a gyermekét.

Csak ideig társtalan,
szólít egyet nyájasan:

- Üdvözletem, szép hölgyem,
Bozót-szerről most jöttem.

Fivére szép Csillának,
hívnak Csiga Csabának.

Kellemesen udvarol,
gyenge vállat átkarol.

Szól a lány a legénynek:
- Hívhatsz engem Csengének!

Én magányos, mondjad csak,
jó hallgatni szavadat!

- A te hangod szeretem,
énekelj még énnekem!

Biztatásra nem szorul,
csak utána bolondul,

mást már nem is ostromol,
mézes a szó szájából.

Táncra kéri egypárszor,
kiderül, hogy jól táncol.

Alaptalan szóbeszéd -
szófukar a csiganép!

Mindenhová követi,
s csalogatót súg neki:

- Csigabigám, gyere ki,
ég a számon egy puszi!

Fűről pattant szép termet,
belőled csak egy termett!

Ilyen szép lányt nem láttam!
Miért vagy te pártában?

Úgy szorítja tánc közben,
nem ereszti egykönnyen.

Csigalassú keringőn
egymást nézik merengőn.

Átöleli vágy karja,
búgó csiga most Csaba.

- Eszemadta angyalom,
a szívedet akarom.

Teszi neki a szépet,
s elhangzik az ígéret:

- Édes csigám, párom vagy,
pártában már nem hagylak!

Házasságra felnőttem,
csacsi csiga csak nőtlen!

Szemlesütve szól a lány:
- Nem késtem el, szívem vár!

s viszonzásul csókot ad,
nincsen nála boldogabb!

A szemérmes csigalány,
mosolyog az oldalán:

- Találd meg az igazit!
- s új ruháján igazít.

- Kit a szívem megszeret,
oltár elé vezethet.

Csabában forr csigavér,
ő a lányhoz gavallér.

Eljegyzi őt frissiben,
s boldogítja az igen.

Megható a jelenet,
könnyessé tesz négy szemet...

Csenge fogja legényét,
hogy a szülők megnézzék.

Vegyék ők is szemügyre,
s áldást kérnek a frigyre.

Csaba beszél: - Még, még ma,
- mert komoly a szándéka -

kezét kérem lányuknak,
jobb, ha rólam is tudnak.

Lányuk szeret, s szeretem,
elég józan az eszem.

Ezért bárki, mért állna
boldogságunk útjába?

Örömapa nagy hévvel
kézfogással pecsétel.

Bizalmasan feltekint,
kétszer iszik, míg koccint.

Üresedik tele pint:
- Igyunk rá, de mind, de mind!

A mamája szép asszony,
csöndbe miért maradjon:

- Lányunk ügyes, takaros,
takarít, főz, vasal, mos.

Hallgat a vő, mit is mond,
benne semmi körmönfont.

Addig minek engedje,
most készül a kelengye.

Még egy évig marad lány,
s tovább nő a hozomány!

Először vált vele szót,
elmondja hát a valót.

Aztán csókkal megáldja,
s fogadják a családba.

A választott vőlegény
arájától csókot kér,

s gyűrűt húz az ujjára,
drága pénz az új ára.

Ha majd a sors engedi,
oltár elé vezeti.

Újságolják fű- s fának,
mától ők jegyben járnak.

Évre rá lakodalmat
kisfarsangon tartanak!

A jókedvük töretlen,
s eltűnnek a tömegben...

XXVI. fejezet

Jegyben jár a két csiga,
jönnek majd új lagziba.
Számon tartja ki mit kért,
boldogan nyúl listáért.
Bozót-szeren csigalak,
vendégségbe meghívlak!

A násznép közt híre megy:
Csaba, Csenge jegyesek.

Gratulálnak a párnak,
esküvőre mind várnak.

Csiga Csabát ugratják,
milyen is a házasság.

Mi vár rá, ha megnősül:
haja korán megőszül.

Szédítik a legények:
- Papucsot kapsz, megéred!

A házasság csupa méz,
torkos ember belevész!

Házasélet - úgy hírlik -
sosem tejföl fenékig.

A házasság nagy robot,
vele jár a koldusbot!

Csaba fennen mosolyog:
- Veletek nem osztozok!

s penget szelíd húrokat,
házasságról tud sokat:

- A házasság szent dolog,
attól leszünk boldogok!

Erőltetett házasság
szeretetre olcsó, fád.

Házasságban aki vét,
elveszíti jó hírét!

Annyi nemes érzelem
gyűlik össze szívemben.

- s karon fogja az arát,
Búcsútáncuk eljárják.

Kéz a kézben simulnak,
s ígéretek újulnak.

Megfogadják, mint élnek,
s elhangzik két ígéret:

- Szívem titkot tartogat,
eszembe jutsz minden nap!

- Visszajövök, úgy illik,
gondolok rád majd mindig.

Harmadnapja áll a bál,
csak felváltva szunyókál

a rokonság sok tagja,
hogy elfáradt, tagadja.

Az ifjú pár bóbiskol,
elcsigázott már nagyon.

Felhangzik az induló,
véget ér a dáridó!

Nótáskedvű csiganép,
hazaindul szerteszét.

a bozótból előáll
csigabatár készen vár.

Nézik sokan bámulva,
viszi a párt nászútra.

Búcsúztat az ifjú pár,
Csaba újból gratulál.

Elköszön a jó testvér,
asszonyt ölel hű keblén.

Sógorával kezet fog,
már igazi rokonok,

tótágast áll, bukfencez,
de érzékeny búcsút vesz:

- Elég volt a magányból,
házam tája csupa lom,

maholnap már senkim sincs,
csinos a lány, talált kincs!

Megtartjuk a mennyegzőt,
meghívunk vagy ezer főt!

Rengeteg a rokonom,
mind eljönnek, gondolom.

- Várok reád! - szól a lány,
jegyese az oldalán.

A csigaférj helyesel:
- Megyünk majd a nejemmel!

Búcsúcsókra várnak még,
s integethet a násznép.

Búcsúzik a sok rokon,
szétoszlik a tisztáson...

Indulóban Csaba bá,
útravalót bíznak rá.

S nem felejti társait:
jó volt hozzá a kis gyík,

bár nem remél jutalmat,
ajándékot ő is kap,

gyűjtött babér levelet,
majd az úton fonja meg.

Lyukas sajtból kisebb hegy,
jól jön majd az egérnek,

kövér morzsa hangyának,
jó erőben cirkálhat.

Gömbölyödik a kis sün,
csemegéje frissen sül.

Batyujában ott lapul
minden hiánytalanul.

Tele van a hátizsák,
izmosodik majd a hát...

Először ül kocsiba,
nős csiga és asszonya,

takaros az új asszony,
ura mellett araszol,

egyek lettek elvégre,
mennek közös kenyérre,

várja őket Bozót-szer
két kényelmes fekhellyel.

Laknak ott majd fényesen
a jövendő években.

Esztendőre kis csigák
lepik el a rét zugát,

s nem csitul a lárma, nesz,
minden évben lagzi lesz!

Ma is olyan boldogok!
Állandóan ott forog

kacsalábon csigalak.
Vendégségbe meghívlak!