Vissza a főoldalra
A MESEBOLTOS
A MESEBOLTOS
A MESEBOLTOS
A JÁTSZÓTÁRS
A VIRÁGKERTÉSZ
AZ ÁLLATBARÁT
A TÁRSKERESŐ
A MESEBOLTOS
2012
A MESEBOLTOS
- Eszembe jut Gazdag Erzsi -
"Anyánk a szóban" - mondják róla,
meseforrás a völgy ölén;
ajtaján üvegcsengő szól ma,
s ráköszön ezernyi tündér.
Ha eladó a meseboltban,
megkapja, ki mire vágyik;
fabulás szíve aranyból van,
s ingyen adja furulyáit.
Jó szívvel hívnak játékai,
most válnak becses darabbá;
hű társat keres összerakni,
s az üveggolyót gurítaná.
Máskor virágok kertésze,
világszép szirmokat szór szét
a kisebbekre, vegyék észre
azok beszédes énekét.
Összeterel állatokat
hívó szóval, ostor nélkül.
Simogató keze alatt
valamennyi megszelídül.
Társasága előkelő,
sok-sok ismert, vidám vendég.
Álmot és valót egybesző
a versvilág -jó menedék.
Mesefa, a csodát meséli,
mindig hallgatják valahol;
semmilyen vihar nem tépi ki
a gyermek-szív tájaiból.
Csodálkozz vele a világra!
Nemcsak lelked lesz gazdagabb!
Elkerül az élet sok árnya,
s jókedvet, derűt, mosolyt ad!
Játszani, jót játszani,
viszik a képzelet szárnyai.
Veled játszik, neked játszik,
mindig jókedvűnek látszik.
A játékszer kéznél van,
tréfál szóval pajkosan;
mindig közös játékra hív,
hol gyógyul a magányos szív...
Körhintában tevehát,
ne tétovázz, gyere hát!
Veled forog az elefánt,
kapaszkodj, ő sosem bánt!
A hintaló kapál, vágtat,
kengyel fogja be a lábat,
a sarkantyú ösztökél,
hív a távol, messze-cél!
Könyvek között hosszú polcon
barna maci állva trónol,
mancsában a varázspálca,
ráolvas a malackára;
a hátára szárnyat igéz,
így ráülni végzetes vész!
De jó játék a kisvasút!
A szerelvény körbe fut.
Vonatra ül apa s fia,
messze van a szép Kanizsa,
ideje már indulnia.
Ott állnak az ablaknál,
s visszafelé fut a táj.
Hibás váltón ha kisiklik,
fele úton tengely törik.
Ha szétesik valami,
próbára teszi a fiút;
szívvel tudja összerakni,
s nem fogy el a közös út.
Imént ébredt a kis baba,
fésületlen szőke haja.
Sir a lelkem, éhes szegény,
finom tejjel, cumival él.
Nappal magára sokat ád,
cserélgeti a ruháját.
Hol menyasszony, hol konyhalány,
a kezében főzőkanál.
Közeleg a naplemente,
halkan hallja estelente:
tente baba, tente, tente.
Színes csiga karikát jár,
kis Piroska megpörgeti,
földre szállott szép szivárvány,
hű, de sokszor tetszik neki!
Kezdetben csak egy helyben jár,
indul, ha az erő fogytán,
ráfordul egy papírlapra,
ha elfáradt, abbahagyja...
Pajkos Panni gondol egyet,
játszi gömböket ereget.
Szalmaszálról száll szanaszét
az ezüst szappanbuborék.
Pici húga ámul-bámul,
ahogy a sok léggömb ráhull.
Landol egy a kis tenyerén,
s azt képzeli, most útra kél...
Ha koccan az üveggolyó,
fülembe cseng, hallgatni jó.
Ha cselesen kigurítjuk,
elnyeli a közeli lyuk.
A játékos, ha lyukba pöcköl,
minden golyót megörököl.
A nyertes az égnek ugrál:
- Cserebere fogadom,
vissza többet nem adom! -
Sejti a bajt, hazagondol,
s éget golyót friss agyagból...
Vidáman nyerít a faló,
s előkerül a gazdája.
Harmatot hoz, zab nem való.
Fölnyergeli vitéz János,
ragyog rajta a szép szerszám,
még visszanéz, indulna már.
Mesebeli, szilaj táltos,
vadul vágtat a világba...
Labda gurul valahonnan,
biztos szomjas, vízbe pottyan.
Janika, Pál lót-fut érte,
- Ki az első? - utolérje.
Tapsot kapott Marci gólja,
fűnek, fának újságolja...
(Első labdám volt tehénszőr,
vakaráskor nagyobbra nől.
Rongyból készült a második,
én csináltam, nem is ugrik.
Gumilabdám csodát művel,
játszom vele, kitűnően.)
Hívogat a homokozó,
s dolgoznak az ügyes kezek,
egyre több a látnivaló:
kész csoda, mit építenek.
A családnak ebéd készül:
leves, hal, torta, pogácsa sül.
S új titkával a homokvár
hamarjában készen ott áll.
Ketten magas tornyát rakják,
összeállnak csipkés bástyák,
kézzel mélyül a várárok,
felette kis hidat látok.
Okos ötlet, - engem meglep -
bele vizet eresztenek.
A vár alá alagutat
óvatosan bottal fúrnak.
A tornyokon magyar zászlót
láthatnak a kirándulók
Lipárton a Gyöngyös partján
én is álltam ürgelyuknál.
A rét valódi ürgetanya,
az eszemet megmozgatja.
Az ürgeöntés nagy izgalom,
félig játék, s riadalom.
Iszap tömi a többi lyukat,
a bestia el nem futhat.
Vödör vízért ment a társam, '
két lábbal a lyukra álltam.
Az üreg a vizet issza:
- Nesze neked, büdös ürge,
gyere-gyere, most légy fürge! -
s a vödör jár oda-vissza.
Használ újabb hideg zuhany,
bőrig ázott, hát kirohan.
Igen ám, de zárt a vájat,
rajta tartom kis sapkámat.
Fejét vesztve menekülne
a nyakon csípett kicsi ürge;
ereje fogy, már szelídül,
a lábára madzag kerül...
A kis rét kellős közepén
hanyatt fekszik Laci legény.
- Mennyi bodros felhő! - nézi.
Égi réten sok kis bárány,
terelgeti a szélbojtár.
Felhőjáték fenn az égen,
alakokat rajzol szépen:
hol óriás, máskor madár,
szellők szárnyán messzire száll;
zsiráf nyújtja hosszú nyakát,
magas fáról levelet szed;
most egy dinó elibe vág,
majd hirtelen utat enged.
A rajzolat vadonatúj,
morcos medvére alakul;
s odafenn a messze mennyben
feje fölé angyal lebben...
Vonatosdi - gyermekjáték -
együtt lenni, az csodaszép!
Elől jár a masiniszta,
a két vállát hátul fogják,
s beáll fiúk, lányok sora,
a vonatot utánozzák:
,,S-sz, beh sok súly! Meg se mozdul!"
Si-hu-hu-si - nagyokat fúj,
s a virágos rétről indul.
Jegy nélkül utazhat bárki,
a világot megcsodálni.
Ki siettében lemarad,
menet közben társulhat.
Dombra fel és lejtnek le,
kanyar a vége s eleje:
- ziki-zaka - hogy zakatol,
utasok várnak rá valahol.
Egyszer személy, máskor teher,
lassan indít, gyorsan teker.
Bakter jelez, szisszen a gőz,
új állomásán elidőz.
Hirtelen az egyik kocsiban
felzeng az ismerős dal:
"Megy a gőzös Kanizsára,
a zalai nagy vásárra!"
Integetnek még utána,
tetszik a játék csudára,
s integetnek egyre sűrűbben,
s elfekszenek mind a fűben...
Gyermekszájon már álom-méz,
Ő a csillagos égre néz:
Göncölszekér ott fuvaroz,
rúdja mellett csillaglovak,
nem kell széna, nem kell zab,
s a kereke sohasem rossz.
Csodálkozik lenn a világ,
csak látni, nem hallani;
lámpása a holdvilág,
ezüstfényű, alkalmi,
s ahogy a fényszekér vágtat
a Tejút felé - csodás látszat...
Üveghegyen innen és túl
üvegcsengő szava hull.
A mesék üvegajtaja
éjjel-nappal tárva, nyitva.
Érdemes bekukkantani,
látnivaló van itt annyi:
üvegszekrény magasodik,
benne sorban bársony macik,
babák üvegszeme fénylik,
gazdájukat féltve nézik,
nyakukban üveggyöngysor,
tisztán ragyog, szépen sorol.
Az asztalon üvegváza,
virág mellett üvegzöld,
a vendéget mindig várja
kristályüveg, friss vizet tölt.
Szépen sárgul régi irat,
folyvást őrzik üveg alatt.
Üvegharang hív ebédre,
ha éhes vagy, gyere végre...
Mennyi kedves gyermekjáték,
mennyi élmény, mennyi csoda,
velük én is eljátszanék!
S játékaim visszakérném:
hajtanám a vaskarikát,
poros úton, árkokon át,
pattintanék hegyes bigét,
elkapnám a gyors bilickét,
úsztatnám a papírhajót,
játszanék még egy csudajót!
Körülötte virág nyílik,
kikelettől késő őszig.
Virággal van tele kertje,
van ideje, hogy nevelje.
Udvar, párkány s tárt ablaka
kedvenceit csalogatja.
Tenyeréből sétálnak ki
erdők, mezők virágai.
Néhány szinte szívéből nő,
s ragyogásán nem fog idő,
nem fakítja nap, éj, bármi,
lehet mindig megcsodálni.
Gyakran jár a mezőn, réten,
s csokorba szed friss szálakat,
leheletnyi illat árad;
olvasáskor már-már érzem...
Korán ébred a hajnalka,
madárdal kelti hajnalba',
pedig még picit alhatna.
Piros, kék ruhában szaladgál,
felfut kerítés karóján,
s utcakapun is kisétál.
Tölcsérén kiáltja világgá,
csak jókedv és öröm vár rá,
az alkony álomba ringatná...
Leányom is szép Hajnalka,
hajnalfény hozta hajnalba!
Árokparton viráglesen
búzavirág a kedvesem.
Minden nyáron hűségesen
várva-várom, meg-meglesem.
Hétmérföldes vándorútján
rajt' ül kedves katica-lány.
Az a kicsi pettyes bogár
azt hiszi tán, szőnyegen jár...
...Árokparton viráglesen,
kis virágom nem felejtem!
Szép virágszál! Hozd nekem még
újabb szép nyár üzenetét!
Megérkezett! Jár kósza hír,
sárgán virít a gólyahír.
Arany szirmok, tojásdad levél,
kémény tetejére két gólya fér.
Öreg naptár márciust ír,
házról házra szalad a hír:
"Megjöttek a régi gólyák!"
- nagy örömmel kiabálják...
Voltam én is pásztorgyerek,
erdő szélén terelgetek.
Finom illat erdőbe csal,
s megbotlok a gyöngyvirágban.
A kezemben szól, csengettyűz,
s hallgatja a szomorúfűz.
Isten hozott, hazaviszlek
a szobánkba kedves dísznek...
Bokrok alatt, erdő alján
terád vár a csípős csalán.
Mintha védené kertünket,
ott áll őrt a sövény mellett.
Jár neki a nagy tisztelet,
levelében erő lüktet.
Másutt közönséges gaz, gyom,
nálunk étek, liba-tálon.
Szomszédban a Mari néni
jó hatását hátán érzi, '
vele kezel hű reumát,
ismeri az ős regulát...
Árok hátán kék a katáng,
ága-boga magához ránt.
Ha szirmait ki-kinyitja,
árulkodik sok kis titka:
szórná illatát, de nincs neki,
szeretne messze inteni,
szeretne szép csokorba kötve
felragyogni váza-csönd be',
társalogna tarka lepkével,
folyton azúrkék napfényben.
Lehunyja szirom-pilláit,
s pipacsos nyárról álmodik...
Áprilisban csodás a fű,
újra játszani hív a rét,
sárgán virít a gyermekláncfű,
számos mondóka őrzi nevét.
Kis vendége akad sok-sok,
látogatják szorgos rovarok.
Már száll a pitypang bóbitája,
a szellőt is nehezen állja;
fújjuk többen, nemes versenyben,
fiúk és leányok vegyesen.
Az győz, aki egyetlen fújással
a bóbitát szélnek ereszti;
közben a lányok koszorúba fonják,
s megkapom sárga koronáját.
Gyermekláncfű, pongyola pitypang,
koszorúja nekem méltó rang...
Kék nefelejcs patakpartján
a víz tükrébe nézeget;
azt kérdezi, merre jártál,
s várja már a kedves kezet.
Nem bánja, ha leszakítják,
nem görbíti kicsi száját.
Érdemét sok nóta zengi,
kék szemét is felidézi.
Szólás mondja, régi hit,
aki kapja, nem felejtik.
Patakpartja régi otthon,
társaságba ritkán lohol.
Ha megunta az egyhelyet,
választ rangos kertet, teret...
Török szegfű, hogyha merné,
a pillangót megölelné.
Édes mézga ül a szárán,
mérges vadméh mindjárt rászáll,
bíbor szirmát borzolja szél,
honvágya már régen nem él.
Magyar társa bárhol terem,
társalognak virágnyelven...
Megérett a kukorica,
kunkorodik a bajusza.
A család a szárról töri,
halomban a sok tengeri.
Hazaviszi tele szekér,
a pajtában estig elfér.
Feladatom már csak annyi,
hívjam a falut fosztani...
Mint motolla, jár az ujjunk,
a végére előbb jussunk.
Körbe jár a mese, nóta,
megnevettet anekdota.
Mai napig jól emlékszem,
mit is jelent a piros szem.
Ha feltűnik a sárga csövön,
a fosztónak külön öröm.
Piros volt a kukorica,
csókot kapott Kukor Ica...
Napraforgó széles táblán
álló nap a Nap után jár,
őt követi szemmel, fejjel,
mégis marad ott egy helyben.
Kalapot hord ellenzőül,
ősz végére beleszédül,
s leveszi a nyűtt kalapot.
Bennem kemény nyomot hagyott:
kötőfával ütöm-verem,
s kérgesedik a tenyerem...
Szántó szélén kis kamilla
harmat-tükör előtt ott ül.
Magát szépen szagosítja,
talán bizony bálba készül.
Sárga blúz és fehér szoknya!
- Tetszik nekem! - mályva mondja.
Könnyebb buta kis szívemnek,
ha ujjaim közt morzsolom.
Szárítgatom, nincs más dolgom,
gyógyítgatja fájó torkom...
Ide kondul hajnalonta
harangvirág hívó szava,
fohászkodik lila dalban:
- Bim-bam, bim-bam! Bim-bam, bim-bam!
Az éjszaka messze jár,
karját nyújtja napsugár,
s nyújtózik a harmatban:
- Bim-bam, bim-bam! Bim-bam, bim-bam!
Virág-szívéből szól a dana,
mintha hő imát mondana,
esedezik egyfolytában:
- Bim-bam, bim-bam! Bim-bam, bim-bam!
Piros ruhás, szép úri lány
a felserdült kis tulipán.
El-elpirul jókedvében,
kalapban jár enyhe szélben.
Feltűnő a darázs-derék,
hozzá nadrág nem illenék.
Barátnője sárgát visel,
meg van áldva irigységgel.
Készülődik a tavaszra,
lila szoknyát is varratna.
Utcán, téren állnak-várnak,
s magukból a bájt úgy hintik,
új nézőjük akad mindig.
Ha vége van a nyári bálnak,
szép fejükről a kalapot
fújja a szél, s marad a tok...
Réten kószál társaival,
s panaszkodik a bakszakáll:
"Az éles szél leborotvál!"
- sárgán irigységet sugall.
"Nehéz a fényt itt hagyni!"
zúgolódnak szép szirmai.
Ráhunyorog naplemente:
"Kis virágom tente, tente."
A holdfényben szeret állni,
s becsukódnak szempillái...
Társaival árok szélén
levelek közt ül bojtorján.
Albérletben szerényen él,
útszéli őr, ott jól szolgál.
Potyautas, kellemetlen,
tiltott dolgon érik tetten;
akaszkodik - szemtelenül,
állat hátán peckesen ül.
Lány hajába belefészkel,
szúrós bajra segítség kell.
Kamasz-díjként fura érem,
szúr mellemen, nagyon érzem.
Nagy gézengúz a bojtorján,
azért nem jár léc-lajtorján...
Házunk előtt akácfa állt,
tavasszal virágba borult,
rajta méhek rendeztek bált,
tüskéje kezembe szúrt.
Akácvirág - fürt pillangó,
kipróbáltam, enni is jó.
"Kisfiam!" - anyám óva int,
de én megkóstoltam megint.
Árkunkba hullt az arany por,
csupasz lábam rajta trappol...
Ott tanyáz a kút káváján,
élteti az ablakpárkány.
Minden nyáron öröm látni,
ott fut lánggal a muskátli.
Úton-útfélen a ház körül
mindenben "muskántli" ül.
Tört lavór, fületlen vödör,
évről évre azt örököl.
Lyukas fazékban fészkel,
feltündöklik nyári fénnyel.
Anyám kedvenc hű virága,
az öcsém is úgy imádja.
ősztől üres minden ablak,
telente rá jégvirág fagy...
Fehér csipkés pillával néz
a margaréta szép szeme,
reggelente könnyel tele,
s réti vándort meg-megigéz.
Megtalálja ki barangol,
s csokrot köt a vadvirágból.
Magyar szegfű meg imola,
jó pajtása már régóta.
Szelíd szellő simogatja,
nyári zápor frissen hagyja.
Pihen rajta kék pillangó,
szárnyat próbál diri dongó...
Örömre derül, aki lát,
Isten hozott margitvirág!
Az ibolya jó útitárs,
kikeletkor csakis rá vársz.
Alkalomra én is várok,
virágjával szórt az árok.
Szerény illata szíven fog,
aki kapja, biztos boldog.
Szedtem gyakran egy csokorral,
mit szív-levele körbefoglal.
Ha pengeti sarkantyúját,
sokan erdő szavát hallják.
Feleségem is fogadja,
ha meglepem mostanában
lipárti kék ibolyával.
Különös az üzenete:
szívszerelme, aki szedte...
A sors sima, göröngyös út,
talpamra köt útilaput.
Számítottam rá eleve,
árokpartján más az álom,
a bojtorján nagy levele,
legyezőnek felhasználom.
Úton lenni jó, élvezet,
a célhoz az út elvezet.
Bármerre visz, álmaimhoz,
kedvesemhez visszahoz...
...Apámmal ülünk a szekéren,
ha rét mellett megyünk, megkérem,
parancsoljon álljt a fogatnak,
ökrei nem pihentek aznap.
Míg szerszámait igazítja,
egy csokrétával térek vissza.
Ezen apám csodálkozik.
Sorba veszem mind egy szálig,
egy sem marad ismeretlen,
a HATÁROZÓ segít nekem...
Beszédes nevek szép sora,
összegyűjtöm egy csokorba:
betyárkóró, pásztortáska,
patkófű, estike, káka,
pacsirtafű, angyalgyökér,
szamárbogáncs, ördögszekér,
kosbor, hunyor, zsázsa, üröm,
madármályva, varjúköröm,
medvetalp, sás, kányazsombor,
békakonty, zsálya, gólyaorr,
tündérfürt és tündérfátyol,
tölcsérke, salamonpecsét,
szélfű, iglice, százszorszép,
tikszem, kakastaréj, vérfű,
szarkaláb és koldustetű...
Gyalogösvény fut a réten,
a falumhoz közelít.
Harmatát lábamon érzem,
s figyelem virágok ezreit.
Pazarolja sok formáját,
osztja szét ezer színét,
látnivalót bőven ád
a kedves lipárti rét...
Dalra fakad valamennyi,
színes dalát nekünk zengi.
Reggelente virágének
dallama száll fel az égnek.
Minden virág egy költemény,
bújik benne napi remény.
Mindegyik csak jó hírt hordoz,
illik kicsi s felnőtt korhoz.
Jól beszéli a nyelvüket,
a ritmusa fennen lüktet,
virágnyelven, szóval üzen,
a szavait tollra tűzzem.
A virágot szólítsd nevén,
olyan neki, mint a napfény!
Vígan élnek madarai, -
hangjukat gyakran hallani.
Mintha volna Ferenc testvér,
velük szót ért, nekik beszél.
Verseiben mennyi állat,
néha mókát is csinálnak;
kedves, házi vagy erdei -
a vadakat szelídíti.
Tesznek-vesznek emberit,
a példa, tréfa felderít...
Ládája volt tulipános,
foglalata rézből pántos.
Benne papírpénzt rejteget,
s jaj, megették az egerek!
Nem maradt egy fia pénze,
nem kesereg folyton érte.
Csapdát állít, egérfogót,
ládájába macskát hozott.
Menekülnek az egerek,
illa berek, nádak, erek...
Tudós bagoly még pislákol,
éjjel jár ki barlangjából.
Mint egy bakter, éjjeli őr,
nála mindig éles a csőr.
A pocok szörnyen utálja,
varjú sem károg utána...
Ürge áll a lyuk szélén,
órákig is elnézném.
Lesi, szabad-e a légtér,
zsákmány után fut-szalad ;
labda tömi be a lyukat.
Ürgét fogni volna jó!
Szól a gyors csalogató:
"Bújj, bújj ki lyukadból,
ha jössz, ha nem, hull a zápor!"
Magányos a mezei nyúl,
barázdában meglapul;
erdőn, mezőn csak egyedül,
s ha neszt hall a nyuszifül,
érzi, s látja, figyelik őt,
ugrik s felköti a nyúlcipőt.
Míg rokona üreget ás,
neki nem szégyen a futás!
Holdfény játszik éj-gitáron,
tücskök mulatnak: tillárom!
A nyár végén a muzsika
elhallgat a tücsöklyukba'.
Télen bezzeg szűken élnek,
s kikeletkor már zenélnek.
Megjegyzi a dolgos hangya:
- Furcsa, egyszer hopp, máskor kopp! -
Nem is leszünk jó rokonok!
Fej kendős katica, legott
szép lesz, iszik friss harmatot.
Piros szoknyája fellebben,
repül fekete pettyekkel.
Türelmetlen várja
az enyves szegfű tövében
két újdonsült társa,
nünüke és futrinka,
két növénymászó turista...
Úton van a szorgos hangya,
bolyból bábját fuvarozza,
menekülnek szinte látszik,
mind megmentik, mind egy szálig.
Megnyugszik a hangyaboly,
s újra kezdik még valahol.
Ravasz róka vadászni jár
a sitkei domb alatt.
Friss szimatot hord a szél,
szép zsákmányra van remény!
Vacsorára jut egy agár.
Lyukba nézett az ostoba,
attól fogva "rókafogta",
különleges, jó falat.
A mókus makkot szüretel,
odújában ma ünnepel.
Akrobata a kis evet,
egyet elrak, egyet evett.
Tartalék a moha alatt,
fára viszi, ott ropogtat.
Nem igazán álomszuszék,
kíséri sok őszi emlék.
Sejti, akkor hová rejtett
makkot, diót, mogyorót.
így talál majd ennivalót,
s jókedvében ugrik jót...
Szarvasbogár nyaralója
cserlevél meg tölgylevél,
bejáratát moha óvja,
s ritka vendégszeretettel él.
Ide járnak barátai,
sütkéreznek nagy fatuskón,
nekilátnak jót játszani,
s közben erdei koncert szól.
A házigazda hátradől
az öreg eres fatörzsön.
Itt mesél a cserebogár,
négy éven át erdőn túl jár;
pók az álmát szövögeti,
a hálója fog, mesteri;
mozdulatlan itt napozik
barnás zöldben a fürge gyík;
pödri bajszát a kis cincér,
lakodalomban volt vőfély.
- Diri-diri - Dongó Dani
nedűt akar felhajtani:
jár az esze az egérnek,
vacsorára majd mit kérhet.
Nyugovóra tér a víg nap,
véget vet a találkának...
Levél alatt vár a süni,
nem akar az éhség szűnni.
Kis mogyoró végre pottyan,
a gyomorban meg sem kottyan.
Egyszer csak egy orr piszkálja,
s lesz belőle nagy tűpárna...
Méhecskére inget ád,
illegeti is magát.
De a balsors megtréfálja.
Víz tükrébe belenéz:
"Jót tenne egy kicsi méz
- s rácsöppen a ruhájára.
Kimosta a kis inget,
s a holminak pát inthet,
a szél kapta gyors szárnyára.
Míg szemét vörösre sírta,
visszahozta a pacsirta.
Várják színes szép virágok,
járhatja a nagyvilágot
Történt egyszer, a kis szúnyog
jókedvében árkot ugrott.
Kitörött az egyik lába,
szaladtak a patikába.
Lomb-vánkos a feje alja,
többi társa vigasztalja.
Mindenkivel baja van,
mert hogy olyan lábatlan.
Attól fél, a zsírját sütik,
s cipelik a forró üstig.
Éjjel-nappal rémeket lát,
mert hiszi a bolond tréfát...
A kék égbolt tág tükrében
lepke páros úszik éppen.
Esküvőre hívják meg őt,
mondjon verses szép köszöntőt.
Liliomos fényes oltár,
előtte áll az ifjú pár,
- a tanújuk te is voltál -
leánykérő násznagy versel,
beszédet mond rímes verssel.
Sok hívott s hívatlan vendég,
terít nekik a hímes rét...
A béka legyet csalogat,
becsapják a mézes szavak.
Elmeséli fűnek-fának
eszén járt túl ostobának.
Kipislogat hűvös tóból,
jóllakottan esőt jósol...
Tyúkanyónak hét csibéje
- csip-csép, kitty-kotty - dínom-dánom,
konyhánkra jár jó ebédre,
anyám szór a főtt tésztából.
Kér, - a tészta helye látszott -
vigyem hátra a jószágot,
a kazalnál talál enni.
- Pi-pi-pi - hiába hívogatom,
rakoncátlan valamennyi;
hessegetem, tárom karom.
Öreg kotlós elviseli,
hátára száll egy kis lusta,
potyautas a csibefi,
elfáradt az ebugatta.
A félúton már dörren az ég,
számomra nincs menedék.
Messze van az ereszalj,
s nem jár egyedül a baj.
Itt a vihar, hull a zápor,
- kotty-kotty - hangját felemeli,
kotlós-tollból áll a sátor,
s alábújik valamennyi.
Ami nekem nem sikerül,
megteszi azt ő szó nélkül...
Körülötte kislibák,
- aranysárga virágok -
neki sosem galibák.
Nekem az volt, - első munkám,
őrzöm őket Gyöngyös-partján, -
s bejárják a világot.
Gyermekésszel emlékszem még,
vágom csalán friss levelét.
"Zsibák" finom eledele,
hosszú vályú gyakran tele.
Láttam nyáron hogyan fosztják
a felnőtt lúd tiszta tollát.
Amikor lett hízott lúd,
kellett a pénz, eladtuk...
Lábával ír a rigója
szép levelet a friss hóba.
A füttyös madár minekünk
tavasszal új dalokat küld.
Rikkant egyet, nincs baja,
de "huncut a bíró fia!"
Fecske-nóta tavaszról szól
csicsereg az eresz alól:
csitt-csivitt - hamar készek,
elkészül a meleg fészek.
Lenn cikázik villás farka,
- eső érik - szólás tartja,
a légysereg jön kapóra,
száját tátja négy fióka.
Bokor alatt a víg veréb,
ízlik néki morzsa-ebéd;
tarka tollú pinty barátja
pimasz falánknak találja.
A vén varjú hangja: kár-kár-kár,
fogy a vetés, ha rátalál.
A jó gazda nagyon bánja,
morog: "csípje meg a kánya!"
Hessegeti a madarat,
nagy mérgében botot ragad.
Száll a bot, s mire földet ér,
- kár-kár - fentről vissza beszél.
Nekilát a dolgos csiga,
házikóját csinosítja.
Talán nősül, - eszemadta,
olyan tiszta, mint patika.
El is indul párt keresni
hajlékával, meg-megáll.
Útra hajlik a kis fűszál,
s csigaút a végéhez ér.
Felelőtlen, elhagyja a
járt utat a járatlanért!
Illatozik finom étel,
kecses termet lassan lépdel.
Etetőhöz jár őzike,
majd friss szénával győzik-e.
Csapás vezet a vályúhoz,
rokona nagy agancsot hoz.
Szarvasbőgés erdőn húz át,
elriasztja a kis sutát.
Gólya volt a keresztmama
békakirályéknál.
Nem sejtették, hogy a vígság
milyen kudarccal jár.
Gólyabögyben mind a hárman:
fia, anya, s király.
Kurutty-kurutty - kelep-kelep,
az új komaság engem meglep.
Jót nevet a publikum!
- Kumma-kumma-kumma-kum!
A vén kánya magas ágon
lakik, nem élhet akárhol.
Régóta idejár nyaralni,
mindig jut neki valami.
A keresést meg nem unja,
az utakon enni talál,
nem finnyás a vándormadár.
Aranytollú büszke páva
az udvarát körbe járja,
s a tükörhöz vezet útja,
hol a tollát cicomázza.
Mintha lenne lenyűgöző,
úri hölgynek szép legyező.
A közmondás is hirdeti:
Madarat tolláról ismerni!
Fel-felrikolt kényesen:
- Engem senki nem néz meg! -
s elfutja a pulykaméreg...
Vásárolni megy a kakas,
csőrében a fénylő garas.
Török császár visszaadta,
viszi rögvest a piacra.
Friss búzáért jár az alku,
s aztán szól a kukurikú.
Lobog vörös taraja,
szemétdombját uralja...
Frissen szabadult a sárkány,
hét fejéből tüzet hány ránk.
Egy óvatlan pillanatban
a legkisebb fi odapattan,
az ütés kardjával egyetlen,
s a hétfejű már fejetlen.
"Meseország tengerpartján"
a sárkányvér csúnya látvány.
így vesznek rontó szellemek.
Süsü áll a sírja felett...
Földijének számít pók, gyík,
szitakötő, csápos cincér.
Biz' jámbor, kedves mindegyik,
nem is adná semmi kincsért!
Átmeneti kis vendégek:
ökörszem, rák, egér, vakond,
jut nekik finom falat, jó szó,
tenyeréből ennivaló,
csak a szállás, az a nagy gond...
Nem fukar a szép természet,
szokás szerint ágyat is vet.
Éjszakára mindnek jut
ól, odú, egy kis lyuk,
vízpart, rejtett kotorék,
összkomfortos menedék;
tisztás, sötét bokor alja,
hová kedves társa csalja;
szagos fű, pirinyó rés,
földben némi repedés,
száraz avar s mittudomén,
hová rejti titkos ösvény.
Ne gondold, hogy szegi kedvét
kinek marad csillagos ég;
holdfény szövi takaróját,
szellő fújja altatóját,
vigyáz rá a tölgyfa törzse,
s jó éjszakát kíván Örzse...
Röppen az idő gyors szárnya,
reggel mindet új nap várja...
Nagyot kiált Örzse néném,
hallják meg a város szélén.
Gyakori a hívogató,
igyekszik is minden lakó.
Hangja hangos visszhangot ver,
ellenállni nem tud ember.
Jönnek mind-mind, szinte sorba,
hívásán ne essék csorba.
Háza szinte tündérkastély,
abban manó, törpe jól él.
Szívesen ad szállást, ételt,
nem tesz soha csúf kivételt.
Mindig társra vár a szíve,
nőttön-nő sok kedves híve,
s ezernyi kis mesés dalban
felcsendül a ritmus, dallam.
Takaros kis boltos asszony,
téged is hív - befogadjon:
- "Aki meghallgatja szómat,"
szíve helyt ad minden jónak!
Minden jó könyv legyen nyitva,
derüljön ki összes titka!
Fogadható jó tanácsa,
hallgass a könyv bölcs szavára!
Előkelő a társaság,
kiket gyakran vendégül lát.
Néha jönnek hívás nélkül,
a jó szíve gyorsan békül,
s ülik körbe dús asztalát.
Fogadásra kész az asztal,
nagy kedvével itt marasztal,
örömöt oszt - nagyon rávall -
a hírneves társaságban...
Hol itt, hol ott a jó tündér,
az emberek közt jól megfér.
Sosem fél a boszorkánytól,
mindig jó ügy mellé pártol.
Megszólal a tündérsíp,
kívánságot teljesít.
Mesebeli palotája,
szegényeknek ingyen szánja.
Hogyha sokat kérnének,
beáll hamar cégérnek...
Törpét rejt a ládafiók,
a sapkája kissé kilóg.
Játék folyik, ipiapacs,
a hunyó rá egyből lecsap.
Nem érti az okos törpe,
órákig a fejét törte,
hogy talált rá az a tökmag.
Keseríti törpe-bánat,
híre sincs a vacsorának.
üresen áll láda alja,
egy szem kása vigasztalja...
Vízilány a selyemágyon,
legyezője lapulevél.
Felébreszti furcsa álom,
s hegedűje víg dalt zenél.
Hallgatják a vidám törpék,
várják haza Hófehérkét.
Kézfogással körbe veszik,
táncot ropnak tán reggelig...
A féllábú, ha kettőt lép,
átlépi a küszöbét;
olyan ügyes, mankó nélkül
a kijelölt helyére ül.
A szíve ép, teljes ember,
arca tele figyelemmel.
Itt a manó, mesebeli,
téved, ki törpének képzeli.
Sok a jártas manóügyben
A tévedést eddig tűrtem.
Akad számos manófajta,
a babona számon tartja:
ámulatba az apró ejt,
párban pajkos táncot lejt;
kerti manó régi álma
feje fölé hajló pálma;
a tűzmanó szikrát pattint,
lánggá égő parazsat szít;
szedi lábát, ha szól a rajt,
menő manó célba tart;
az űrmanó földönkívüli,
a képzeletet elbűvöli...
Mindenkiben él egy manó,
ellene véteni nem való!
Ha nincs meg valakiben -
a manó gyorsan vigye el!
Székek közt most itt tekereg
a füstgyerek és szélgyerek.
Szemet csíp a faragatlan,
arra járót be-bekormoz,
füstöt vet, mint égő katlan,
ragaszkodik kéménylyukhoz.
Vissza soha már nem talál,
ámul füstbe ment szándékán.
A barátja poros úton
megszokta, hogy szembe fújjon.
Otthon nem várja őt senki,
az ajtóban unalmában
fa levelét terelgeti.
Ha mérgében viharrá nő,
a nyomában súlyos kár van.
Gondol egyet, csinál trükköt,
hátára kapja a füstöt.
Nagyvilágban hajléktalan
mindörökre két csavargó,
együtt lenni így csuda jól...
Lidérc ugrál a sarokban,
imbolyogva fénye lobban.
Gonosz szellem, bárkit ha nyom,
meggyötri a kínos álom...
Alkalomra vár a bohóc,
orra vörös, a haja kóc.
Hányja-veti a bukfencet,
közönsége jókat nevet:
téged tanít esni-kelni,
a szomorút elfeledni.
Nevét kérded, mondja: - Jancsi -
s tenyerébe jár egy pacsi...
Üres most a csepűház,
máshol tanyáz a halász.
Kalandjait újra éli;
társainak azt meséli,
addig vár, míg csalira kap,
s kifogja az aranyhalat...
Hív a konda! - mond' a kanász,
a füzes alatt meg is találsz!
Hívó hangon egyet tülköl,
a malacnak szól a sürgöny.
Süldő, coca, van vagy ötven,
hamarjában összeröffen:
Röf-röf, döf-döf, ízlik a makk,
ilyet nem fal éhes őzbak...
Édes éhes török basa,
csurgó mézre fáj a foga.
Meg is kapja kaptárostul,
csípős méhe hasára hull.
Ijedtében ide szalad,
csípésére balzsamot kap.
Más esetben körülnéz,
s jó neki a törökméz...
Siet Csigabiga néne,
jókor legyen a vendége.
Most tette le a meszelőt,
s megáll a nép háza előtt.
Frissen meszelt a Várlak,
sokan csodájára járnak.
Közeleg a tavasz-ünnep,
hozzá látogatók jönnek.
Ő is vágyik - elvégre -
kis könnyű tereferére!
Tűzhely mellett ángyi néni,
zsírban sülő fánkját félti.
Süt rá széles szalagot,
tetejére cukor-hó hull,
ipa, napa szépen kapott.
Kérik, hordják gyanútlanul.
Híveinek mindjárt tálal,
asztalra tesz rakott tállal...
Öreganyó búbos mellett
kenyeréből most csipeget.
Régi idő eszébe jut,
hét cipót ad kemencelyuk.
Korán kel, mert kel a tészta,
lisztet szitál, dagaszt még ma.
Rágondol a hét fiára,
tekenőjét körbe járja.
Sürög-forog, nem téblábol,
hétszer szakít a tésztából.
Szakajtóban alakot nyer,
megmosdatja tiszta vízzel.
Ég a tűz a kemencében,
tűzparazsat terít széjjel.
A kemence tátja száját,
ki-bejár a sütőlapát.
Mindegyikhez van egy szava,
a hét fiú ma jön haza!...
Az ablakból el-elnézi
sárkányt csinál kicsi Pál.
Für-farag és kalapál.
Piros arca, farka tarka,
s engedi fel a magasba.
Dombra viszi pórázon,
meg ne szökjön, messze szálljon...
...Ám a zsineg földre hull,
a sárkány elszabadul.
Kedvetlen fut haza Pali,
meg is kell őt vigasztalni.
Emberarcú fenn a sárkány,
jó magasan függ a spárgán,
a végét fogja Ferike,
foltos macska fut elibe.
Feri gyerek új sárkánya
könnyű papír, fenn röpteti,
a légörvényt bizton állja;
mint gondolat, száll sebesen,
madár szárnya felé rebben.
Pali kiált: Ereszd neki!...
Csitítgatja kis Janikát,
ringatja a rácsos bölcsőt,
lesi, várja már mosolyát,
s csodálkozik mekkorát nőtt.
Várja, neki verset mondjon:
"Hol volt, hol nem, volt egy költő,
hallgatja több emberöltő!
Adok neked sok-sok verset,
mondd meg nekem, melyik tetszett!"
A mesés versek hallatán
János is rímet fabrikál:
Hol volt, hol nem, egy kincstárnok,
a szép szavakra jól vigyázott!
Pista, Peti és Palika
most érkezik vonaton.
Gőzt ereszt az orra lika,
klitt...klatt...tovább zakatol.
Szeles Maris, huncut Jani
elfelejtett leszállani...
Asszonyfai selyemréten,
nyájat hajt a kicsi Gergő,
friss pázsiton legelésszen,
szól a zengő bárány-csengő.
Szanaszét a kerge birka,
terelni a pulit hívja.
A közeli hűs forrásból
hazafelé jókat kortyol,
tele hassal a sok bari,
nem is kell már azt hajtani;
akolban a birka-özön,
a kis bojtár "estét" köszön...
Több favágó, mert jött az este,
a meleg kuckót felkereste.
A sötétben kis fényt láttak,
a menedékért hálásak.
A sarokban fejsze, balta,
meghatottan gyújt'nak dalra:
"Erdő mellett nem jó lakni,
mert sok fát kell hasogatni."
Hamu alatt zsarát izzik,
a tűzre dob Örzse néne.
A lángjánál felmelegszik
régi idők szép emléke...
Szántó-vető is itt pihen,
nem cserélne el senkivel.
Jár-kel fényes barázdában,
dalolgat a pacsirtával.
Maga vet és maga arat,
szekér mellett hazaballag.
Tele pajta, tele csűr,
földet, magot megbecsül.
Dicséri az egek Urát,
harangszóra mond egy imát...
Konyhában a jó nagyanyó.
Várja, nyílik-e az ajtó,
rányitja-e ma valaki;
várton-vár a kedves nagyi.
Illat terjeng, mindjárt tálal
kemencesült kalácsával...
Hull a fehér tündérvatta,
Erzsi néni nyomát hagyta:
udvarán áll a hóember,
a lakásba menni nem mer.
Seprű-keze beinteget,
barátja ő mindenkinek.
Télidőben jár-kel hideg,
melegít sok gyermekszívet...
Minden évben eljön egyszer
a szép Karácsony, s beköszön.
Ezen a szent helyen ünnepel,
s átjárja szívüket az öröm.
Üvegcsengő csilingeli
csing-ling, csing-ling, csing-ling,
ha tiszta a lélek, ünnepi,
a karácsonyi csillag ring.
Hangja hív a fenyő alá,
mindenkinek azt mondaná:
- Nem csalódik, aki jön,
Fiút hoz a fényözön...
Fogy a kalács, fogy az idő,
közeleg az új esztendő.
Szundi ásít: - Alig várom,
otthon érjen minket álom!
Útra kész a vendégsereg.
A gazda mindenkit meglep,
szó nélkül el nem enged...
Késő este búcsúzáskor
hangja csuklik jó néhányszor:
- A minap jártam Sárváron
a híres-neves vásáron.
Varázsból volt legtöbb jó:
síp, könyv, mese, pálca, patkó!
Hoztam nektek ajándékot,
szívesen adták a boltok.
Tudor törpe fejével int:
- Mi a manó, uramfia,
nekünk is jut vásárfia!
Mire való, tudjuk mind.
Jutott tülök, törökméz, szeg,
sipka, csörgő, tepsi, zsineg,
szerszám, damil, búgócsiga,
üvegcsengő, fakarika,
léc, eke, szák, legyező, ék,
bugyli bicska, simi labda,
aki jó lesz, az megkapja;
szeretettel osztja szét.
Mindenkori régi tündér
köszönettel rövid szót kér:
- Milyen gazdag, aki költő,
kincse közt a mesék, versek,
mit olvasnak, az a legszebb,
nem felejti, aki felnő.
Mindig tiszta mosolyra biztat,
gyermek, felnőtt benne bízhat.
Erzsi néni jókat remél,
s ott áll még a kör közepén.
Magányában könnyet is ejt,
ígéri, hogy sosem felejt.
Még megjegyzi szaporán:
- Mennyi ember vigyáz reám!
Minden betű harcos társa!
Sorakozik a betű-nép,
s verssel tele tarisznyája ;
hármasával osztja majd szét.
Ajándékban tiszta szavak,
értük sokan rajonganak:
a V repülő madár-ék,
az E nyitott száj, szép beszéd,
az R-rel nyelv pörög, kavar,
az S kétszeres nagy kanyar;
az M erős kapu, vár előtt áll,
az E hármas útján a hős rátalál,
az S fejetlen, bősz sárkány,
az E tárt ablak, hol királylány
dalát hallod, szól a lant,
minden mese nagy kaland!
Öröksége mérhetetlen!
Szép szándékát megértettem,
tanítványa így lehettem,
sokat talán nem tévedtem!